Csütörtökön, március 28-án került sor a Partiumi Keresztény Egyetem által szervezett nyílt napra. A nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum diákjai és tanárai is ellátogattak az alkalomra. A hagyományokhoz híven a szervezők különböző tevékenységekkel várták a résztvevőket, a tanszékek pályázatokat, versenyeket hirdettek erre a napra.
A „kalazancis” diákok több területen is megmérettették magukat, szép díjakkal, ajándékokkal tértek haza Nagyváradról.
Az egyetem Bölcseszettudományi karán belül, a Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoport Germanische Mythologie tematikájú vetélkedőt hirdetett.
A verseny két szakaszból állt. A Kalazanci Szent József-iskola Sonnengöttinnen nevű X. osztályos intenzív német csoportja már december óta ismerkedett a germánok eredetmondáival és mitológiájával, havonta küldtek be az ide kapcsolódó feladatlapokat. A négy feladatlap felkészítő jellegű gyakorlatokat tartalmazott a verseny második szakaszának teljesítéséhez. Munkájuk nem maradt eredmény nélkül: a Popelmajer Szandra, Pécsi Vanessza, Blajian Roxana és Kocsis Anett által képviselt csapat Horváth Lídia tanár felkészítésével a 16 csapat közül a 2. helyezést érdemelte ki magának és az iskolának.
A felekezeti iskola Közélelmezés és Turisztika szakán tanuló diákjai az egyetem Gazdaságtudományi Tanszék szervezésében kiírt Álmom a vállalkozásom c. vállalkozási ötletversenyre nevezett be. A XI. osztály diákjai Kuki Petra és Nyika Krisztián Prosperity nevű csapatukkal elnyerték a Leghumánusabb üzleti ötletért járó első különdíjat, a Gazdaság és Társadalomtudományi Kar részéről. Pályázatuk elkészítését Sopronyi Roland tanár segítette.
Közlemény



You must be logged in to post a comment.