A Nagykárolyi Művelődési Központ gitár szakkörének oktatója, Bogáti-Bokor Ákos és az általa vezetett Yesterdays zenekar hazai közönség előtt lép színpadra, március 19-én, kedden, 18 órától, a Városi Színházban.

A zenekar a nagy sikerű „Saint-Exupéry álma” című lemezéről játszik, ami a „Kis herceg” könyv zenei átdolgozása, egyfajta rockzenei időutazás vissza a 70-es évek rockzenei világába. Természetesen felidézik legkedvesebb dalaikat is az előző lemezekről. A belépés ingyenes.
A Yesterdays áprilisban európai turnéra indul, amelynek célállomásai között Németország és Anglia is szerepel majd. A hosszú út rengeteg költséggel és bürokratikus akadállyal jár, így a mostani koncerten adományokat is gyűjtenek, CD-ket és pólókat árulnak majd a zenekar tagjai. Az adományozók nevei a következő lemez borítójára is felkerülnek.
A Yesterdays csapata mindenkit szeretettel vár március 19-én 18 órától a Nagykárolyi Városi színházba.


You must be logged in to post a comment.