Sasával beszélgettünk a nagykárolyi óriásról

Számos érdekességre bukkantunk három éve, amikor is Romát Sándor régészt elkísértük a nagykárolyi elkerülőút nyomvonalán végzett régészeti ásatásokra.

Készítettünk is akkor egy mozgóképes beszámolót az ott zajló munkáról. Nos, mi tagadás, rossz minőségű a felvétel, alig érthető a beszéd, de legalább a mienk. Jó érzés volt újranézni Sasával.

S hogy mindennek legyen némi értelme is, arra kértük a doktoranduszhallgató régészt, hogy értékelje azt a munkálatot, elevenítse fel, miért is jelentős a három évvel ezelőtti ásatássorozat.

– Miután kijelölik egy hasonló beruházásnál a nyomvonalat, régészeti, úgynevezett diagnózisásatásokat hajtunk végre. Ez abból áll, hogy 50–100 méterenként szekcionáljuk a területet, mégpedig vagy keresztbe, vagy hosszába. Már nem is emlékszem, hogy ebben az esetben hogyan történt. A lényege mindennek az, hogy megállapítsuk, régészeti szempontból mennyire fontos, vagy kevésbé a terület. A közel 11 kilométeres távból körülbelül 1 km-nyit mértünk be régészeti értelemben izgalmasnak, a többi archeológiailag steril, azaz ott nem volt, illetve nem találtunk embermegtelepedési nyomot, se temetkezést, se egyebet.

– Álljunk meg egy szóra! – vetettük közbe, jelezzük ezzel is a régésznek, hogy jelen vagyunk. – Mi az, hogy sterilnek neveztek valamit? Biztosak vagytok benne? Tehát a 10,8 km-es szakaszon kilométerenként ástatok lyukakat…
– Nem „lyukakat”, hanem szelvényeket ásnak a régészek, ez azért nem mindegy. És nem kilométerenként, hanem száz vagy ötven méterenként. Nos, ahol találtunk valami érdekeset, annak a környékén tovább kutakodtunk. Azokat a területeket, ahol bukkantunk valamire, prioritásként kezeltük a továbbiakban. Persze sok régészeti jelenség van, amit nem lehet megfogni egy szelvényben, vagy pont úgy ásunk, hogy pont nem kapjuk el azokat a dolgokat… Az elkerülőút humuszolása alatt volt régészeti felügyelet, az előzetes terepbejárások gyakorlatilag igazolták a szelvényeinket is. Tehát egy kilométeres szakaszon folytak az intenzív ásatások.

– Hányan voltatok?
– Három év távlatából nem tudom pontosan megmondani, hogy hányan voltunk. A lényeg az, hogy jelen voltak a Szatmár Megyei Múzeum munkatársai, így természetesen annak a nagykárolyi részlege is, továbbá szerencsénk is volt, hiszen hosszú évek óta a nyarat nálunk, a bobáldi régészeti állomáson töltik a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem régészhallgatói, így a gyakorlati időszakon résztvevő régésztanoncok is besegíthettek. Sokan voltunk, és le tudtuk fedni a területet.

– Mit találtatok?
– A kora bronzkortól az újkorig szinte majdnem minden időszakból valamit. A kora bronzkorban egy úgynevezett urnatemetkezés nyomaira bukkantunk, nagyon szép kelta települést is találtunk, pár házzal és kerámiaégető kemencékkel (Ezek nagyon érdekesek, korábban keveset ismertünk, itt a nyomvonalon találtunk, és nem sokkal később, a Spitz-farmon építettek egy tyúkfarmot, és annak az ásatása alkalmával előkerült még kettő, azaz négyet találtunk abban az évben. Annak idején ez nagy újítás volt, a kelták kigondolták ezt a felső huzatos kemencét, amit a későbbiekben a rómaiak is átvettek, ráadásul ezek tulajdonképpen a modern értelemben is megállják a helyüket, hiszen a 19. század végén fejlődött egy újabb nagy szakaszt a kerámiakészítés technológiája.). Egy különösen érdekes gepida temetkezés nyomait is megtaláltuk, erről egyébként korábban nem is tudtunk. (Ugye egy temetkezés nyomait nem lehet egy terepjárás alkalmával megtalálni, hiszen földbe ásott sírokról van szó, amit nem ér semmiféle földmunka. Ebben az esetben is csak a sírgödröket találtuk meg, a lehumuszolás során.) Valószínűleg lesz még folytatása annak a temetőfeltárásnak. Nekem a középkor a szakterületem, ezért személy szerint különösen örültem annak, hogy abból a korszakból is érdekes leleteket ástunk ki. Egész pontosan Bobáld település szélét. Csontkészítőműhelyeket, nagy vízgyűjtő ciszternákat, amik a domboldalak alá voltak elhelyezve. Ezen az ásatáson bukkantunk rá a médiaszenzációt kiváltó óriásra is, aki valamikor a késő középső-bronzkorban élhetett…

– Nos, elsőként, vagy legalábbis az elsők között írtam az óriásról. Nem szeretném magyarázni a bizonyítványomat, viszont, aki kíváncsi rá, kattintson ide, és elolvashatja dr. Németi János kapcsolódó írását (melyben egészen más internetes felületek – szándékosnak tűnő – hazugságait cáfolja).
– Ugyan nem volt két méteres, de ha jól emlékszem, az antropológiai vizsgálatok 180 centiméternél magasabbnak saccolják, azaz a korabeli átlagmagassághoz viszonyítva ténylegesen óriásnak számíthatott.
Az elkerülőút kialakítását megelőző ásatások leleteinek feldolgozása jelenleg is zajlik – tudtuk meg Romát Sándor régésztől.