Segítenek a Szövetség székházában is

Július 15-én megjelent a 130/2020-as törvény, amelynek értelmében a volt politikai foglyok, hadifoglyok, kitelepítettek, kényszerlakhelyesek gyermekei anyagi juttatásban részesülnek. Biztosan vonatkozik a törvény azon politikai, illetve hadifoglyok gyermekeire, akiknek szülei havi pénzjuttatásban részesültek a 118/1990 dekrétum alapján.

17

A kérvények kitöltésében és az ehhez szükséges dokumentáció összeállításában segítséget nyújtanak a nagykárolyi RMDSZ székházban, a Kölcsey Ferenc utca 2. szám alatt munkanapokon 8-15 óra között. A kérvény kitöltéséhez az alábbi dokumentumok szükségesek: igénylő személy születési bizonyítványa, esetleg házassági kivonata, illetve személyi igazolványa; elhalálozott szülő részéről a halotti bizonyítvány és a 118/1990-es dekrétum alapján kiállított határozat (decizie) másolata.

A kitöltött kérvényeket a Szatmár megyei Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség (románul: Agenția pentru Plăți și Inspecție Socială) irodájában lehet benyújtani, ahol érdemes telefonon érdeklődni. Ezt ezen a számon lehet megtenni: 0261/706-922. Az intézmény Szatmárnémetiben, a törvényszék hátánál található meg, a Tudor Vladimirescu utca 8. szám alatt.