Évzáró bált tartott péntek este a Nagykárolyi Victoria VSK közössége. Mint elhangzott, van mire alapozni — kiváló eredményekkel a hátuk mögött zárják az évet a labdarúgók —, de ami még ennél is fontosabb: igazi közösséget alkotnak.
A 2019 nyarán kezdődött idényben mindössze egy mérkőzésen gyűjtöttek három pontnál kevesebbet: a Szatmárnémeti VSK ellenében, ráadásul idegenben, azaz bőven bravúrnak minősíthető az az egy pont. Marius Botan vezetőedző rövid köszöntőjében pont ezt, a csapategységet emelte ki, mint mondta, lényeges, hogy a „vikisek” nagy közösséget alkossanak, hogy egyfajta családnak tudják magukat, ennek okán is kérte, hogy barátnőikkel együtt jöjjenek a fiatalok.
Többen felszólaltak, így tett például a házigazda Papp Zsolt vállalkozó — a rendezvény helyszíne az Ali Baba Étterem volt. A nagykárolyi önkormányzati döntéseket meghozó testület képviseletében Sorin Cioltean és Leitner Róbert Attila tanácstagok voltak jelen, de szólt a fiatalokhoz a VSK vezetője, Virgil Pereş, az ificsapat edzője, Tabi Zsolt, a kapusedző, Bagosy Sándor is. Mindannyian az odaadásról beszéltek, arról, hogy tavasszal is nyújtsanak jó teljesítményt, hiszen kizárólag akkor lehet ismét magasabb osztályú bajnokságban szereplő csapata Nagykárolynak.


You must be logged in to post a comment.