Sörfesztiválra várnak mindenkit nagy szeretettel. Merthogy a hétvégén, egész pontosan szeptember 27-én, vasárnap 13 óra i kezdéssel a kastélykertben, a lovarda mögött lévő tisztáson megtartják az első nagykárolyi sörfesztivált.
A müncheni Oktoberfest mintájára elgondolt károlyi sörfesztivált többen is szervezik: így a Román-Német Gazdasági Egyesület és a Szatmár Megyei Kisiparos Kamara, őket pedig segíti a szervezésben a Német Demokrata Fórum megyei és nagykárolyi szervezete.
Kora délután, 1 órakor tartják a hivatalos megnyitót, később a színpadon különféle kulturális műsorokat mutatnak be: többek között fellép a Karoler trió, a Männerchor. Mint Tempfli Lászlótól, az NDF megyei alelnökétől megtudtuk, a sörfesztiválra a szervezők lacikonyhával és sörkülönlegességekkel is készülnek. A németországi sörök mellett igazi német kolbász és sósperec várja majd a rendezvényre kilátogatókat, és persze nem hiányozhat a strudli sem.
A fesztivál természetesen nyitott minden kereskedelmi tevékenységet folytatni szándékozó cég vagy vállalkozó számára. Mindenkit, minden szórakozni vágyót nagy szeretettel várnak!