Nem csak kapni jó, adni még jobb! elnevezéssel hirdette meg a Digitalis Gyógyszertár ünnepi nyereményjátékát, melyet a nagy érdeklődésre való tekintettel az új esztendőben is folytattak. A hűséges vásárlóik között ma fődíjként egy színes tévét sorsoltak ki.
Egy 60 cm-es LED-tévét vihetnek tehát haza azok, akik a nagykárolyi patikáikban vásároltak, és további nyeremények gazdára leltek – így 2 darab Philips Sonicare fogkefe is.
A szerencse ez alkalommal Kinczel Krisztinának kedvezett – a harmadik díjat kapja meg. Másodikként az Adrian Sabău által kitöltött szelvényt húzták ki.
A fődíjat, a LED-tévét pedig Lup Vasile kapja.
Gratulálunk nekik!
Mint Tempfli Erika gyógyszerész elmondta, a Digitalis Gyógyszertárnak az volt a célja, hogy megjutalmazza azokat, akik a nagykárolyi patikáikban vásárolnak. Hiszen nem csak kapni jó, adni még jobb! A sikerre való tekintettel megismétlik majd a nyereményjátékot.
Nagykárolyban két helyen található meg a Digitalisra jellemző szaktudás és megbízhatóság: a kórház mellett hétköznap 8 és 21 óra között, míg szombaton 8 és 20 között; vasárnap pedig 9 és 14 között; a Digitalis 2-ben, a buszmegálló mellett hétköznap 8 és 20 óra között, míg szombaton 8 és 16 között.



You must be logged in to post a comment.