Sportgenerációt nevelni Kálmándon

A Kálmándi Kézi Suli edzői közel 100 gyerekkel foglalkoznak minden héten. Céljuk nem az, hogy kiemelkedő tehetségeket neveljenek ki, hanem, hogy minden gyereknek megadják a sportolási lehetőséget. Többet között erről is mesél a csapat egyik edzője, Belényi Gábor.

– Mesélj kérlek magadról. Mikor kezdtél el érdeklődni a sport iránt? Kik inspiráltak?

– Mivel édesapán futballedző volt itt Kálmándon, egyértelmű lenne, hogy én is korán elkezdtem érdeklődni a sport iránt. Ennek ellenére nem így volt, 14 éves koromig szinte semmit nem sportoltam. Mivel duci kisfiú voltam, nem is éreztem magam jónak a testnevelésben. Majd miután lefogytam, akkor kezdtem el futballedzésekre járni. Érettségi után, megkérdeztem melyik a legkönnyebb egyetem, azt mondták a sport, ezért mentem a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Testnevelés szakára, Kolozsvárra. Akkor még abszolút nem voltam elhivatott a szakma iránt, be kell valljam, hogy nem ezért mentem az egyetemre (most már viszont annál inkább érzem az elhivatottságot). Diplomázás után, 2006-ban kezdtem el a kálmándi ifjúsági csapat edzését. Bő egy évtizedet foglalkoztam a kálmándi junior csapattal, illetve egy fél évre a felnőtt csapat edzését is átvettem. Mindeközben tanítottam és tanítok most is testnevelést a Kálmándi Általános Iskolában. A legjobban egyértelműen édesapám motivált, hiszen ő is edző volt, tőle vettem át a kálmándi csapatot.

– Mikor indult el a Kálmándi Kézi Suli (KKS), milyen kezdeményezésből?

– 2016-ban csupán a kíváncsiságtól vezérelve, becsöppentem egy kézilabda-edzőképzésre Mezőfényre, amit a Fradi csapata szervezett. Akkor már csak a törpecsapat futballedzője voltam Kálmándon. Igazából, mindig is kerestem valami olyan sportot, amivel a lányokat is meg tudjuk mozgatni, mert a fiúknak adott volt a foci, a legtöbb kisfiú járt edzésre, még ha utána nem is lett belőle futballjátékos. De a lányok kicsit mellőzve voltak ilyen téren, nekik csak időszakosan volt lehetőségük sportolni, mint például évente egyszer az atlétika-versenyre való felkészülés során. Mondanom sem kell, hogy ugyanolyan fontos egy kislány életében a rendszeres sport, mint egy kisfiúéban. Próbálkoztam korábban is iskolai szinten létrehozni egy kézilabdacsapatot, de nem tudtam megszerettetni velük, hiszen az én kezemben sem volt meg a kellő szakmai tudás. Tehát, akkor elmentem erre a képzésre, és nagyon motiváló beszédeket hallottam: egyenlők legyenek a gyerekek, ne tegyünk közöttük kivételt, a leggyengébb is játsszon, a mozgás a legfontosabb nem az eredmény. Én ezeket az elveket mindig fontosan tartottam, de egyszerűen a focinál nem tudtam alkalmazni, ott nem így van felépítve a bajnokság.

2016-ban bele is vágtunk a Kézisuli megalapozásába, az Önkormányzat segítségével, akik azóta is mindenben támogatnak minket, vettünk labdákat, felszereléseket, elkezdtük az edzéseket. Hat gyerek jött legelőször edzésre, 2004 és 2005-ös korosztály. Igaz, csak lányoknak írtam ki az edzést, de jöttek fiúk is, ezért közösen kezdtünk neki. A Kálmándi Kézi Suli Nonprofit Egyesület 2018-ban alakult meg hivatalosan, így lehetőség van az adó 3,5%-nak felajánlására.

– Hány csoporttal, azon belül hány gyerekkel foglalkoztok jelenleg?

– Említettem, hogy a legelején hat gyerekkel kezdtünk, ehhez képest jelenleg összesen körülbelül 100-an vagyunk. Persze van lemorzsolódás, de szerencsére mindig nagyobb és nagyobb az érdeklődés a szivacskézilabda iránt. A legfiatalabbak 5 évesek, a legidősebbek 15 évesek. Az 5 évesek csoportja épp a héten indult el, hiszen a 6 évesekhez csatlakozott pár fiatalabb lurkó is, akikkel úgy határoztunk, hogy külön is elkezdjük az edzéseket, hiszen nagyon ügyesek, igénylik a külön odafigyelést. A 2015-2009-es korosztályoknál a lányoknak és a fiúknak egyszerre van az edzés, a nagyobbaknál viszont külön csoportokban zajlanak a tevékenységek. Összesen tehát hat csoporttal foglalkozunk jelenleg. Mindezt persze nem egyedül csinálom, mindenben nagy segítségemre van edzőtársam, Ritli Henrietta, akivel szinte a legelejétől közösen dolgozunk mindenen, az edzéseken, a rendezvények szervezésén. Mindenben segítjük egymás munkáját.

– A koronavírus okozta világjárvány a sportvilágot is megviselte. A KKS milyen nehézségekbe ütközött és hogyan oldottátok azokat meg?

– Sajnos a mi csapatunkat is érintették a járvány okozta nehézséget, mint ahogy mindenki mást. 2020 márciusában teljesen le kellett állítsuk az edzéseket a kijárási tilalom, illetve az érvényben lévő szabályozások miatt. Tavasztól júniusig homeoffice-ban dolgoztunk, küldtünk nekik videókat, ők úgy-ahogy igyekeztek csinálni a gyakorlatokat, de persze ez közel sem volt kielégítő. A kézilabda egy csapatsport, nem lehet egyénileg felkészülni, pláne nem számítógép előtt. Több hónapi leállás után nyáron tudtunk újra személyesen edzést tartani, de akkor sem volt az igazi, hiszen eléggé megnehezítették a korlátozások az ilyen jellegű tevékenységeket. De mindenekelőtt a gyermekek egészsége volt a legfontosabb, ezért alkalmazkodtunk a kialakult helyzethez és a szabályokhoz. A nyári időjárás kapóra jött, hiszen tudtunk a szabadban, az iskolaudvaron edzeni. Sajnos ez sem tartott sokáig, mivel az újabb szigorítások és a kedvezőtlen időjárás miatt ismét le kellett állnunk egy időre. Karácsony után indultunk be újra, heti 1, majd heti 2 edzéssel minden csoportnak a kultúrotthonban, illetve a kaplonyi sportcsarnokban. Úgy vettem észre, hogy a gyerekeket fizikálisan és minden bizonnyal mentálisan is visszavetette ez a pár hónap bezártság. Viszont soha nem vettem észre még, hogy ennyit nőttek ilyen rövid idő alatt. Meglátásom szerint a gyerekek most nagyon vágyakoznak a sport iránt, mindenki alig várta, hogy újrainduljanak az edzések, teljes erőbedobással dolgoznak. Nem tagadom, volt lemorzsolódás is a karantén után, volt, aki elkényelmesedett és nem jött tovább, de nem ez a jellemző.

– Milyen eredményeket értetek el eddig? Milyen bajnokságokban szerepeltek/szerepeltetek?

– Lehet így is mérni, de nekünk nem ez a célunk. A legnagyobb eredmény, hogy jelenleg Kálmándon 100 gyermek aktívan sportol és törekszik az egészséges életmódra. Voltunk a Mezőfénnyel közös (2008-as korosztály) csapatunkkal veretlenek a Magyar Kézilabda Szövetség bajnokságában több éven keresztül, de nem ez a lényeg. Érzem a gyerekeken is, hogy nem ezért csinálják, hanem a jókedv, a társaság, a mozgásigény motiválja őket. Nekem ez az eszme tetszett meg akkor 2016-ban és eszerint ösztönzöm a gyerekeket is. Persze, nagyon örülünk, ha vannak tehetséges játékosaink, de ez csak hab a tortán. A tehetségesek és a kevésbé tehetségesek is ugyanolyan jól érzik magunkat az edzéseken, a meccseken. És ez a cél. Ez a Kálmándi Kézi Suli célja.

– Az edzéseken kívül a gyerekekkel közösen ünneplitek például a születésnapokat is. Mennyire fontos az számotokra, hogy mindamellett, hogy sportolási lehetőséget biztosítotok a fiataloknak, egy erős, összetartó közösséget is építsetek, mennyire vonjátok be a szülőket a programokba?

– Mikor először részt vettem azon a bizonyos edzőképzésen, csodálkozva hallgattam a Fradisok élménybeszámolóit, hogy milyen sok programot szerveznek a családoknak: piknikek, játékdélutánok, családi napok. Elképzelhetetlennek tartottam akkor, hogy ez nálunk is ilyen jól működjön. Szerencsére pozitívan csalódtam, hiszen nagyon kedvelik a szülők és a gyerekek is a közösségépítő programokat. Be kell vallanom, félve kezdtem neki az első ilyen jellegű rendezvényünk szervezésének, de nem volt mitől, hiszen évről-évre egyre csak többen és többen leszünk. Már kinőttük a kultúrotthont és az iskolaudvart a rendezvényeinkhez. A gyerekek ezáltal úgy fognak felnőni, mint egy baráti társaság, akiknek megvan a maguk értékrendje. Ez hosszútávon a falu javát fogja szolgálni, hiszen úgy gondolom, hogy majd az ő gyerekeik már úgy fognak felnőni, hogy mozognak, hogy a sport fontos lesz számukra, hiszen erre nevelik őket.

– Milyen terveitek vannak a közel- vagy akár a távolabbi jövőre nézve?

– Minden évben ilyenkor szoktunk tartani egy korosztályos, nemzetközi tornát a szponzoraink nevével. Sajnos idén erre nagy valószínűséggel nem lesz lehetőség. A legtávolabbi és a legideálisabb célunk az, hogy legyen egy hosszútávon működő felnőtt kézilabdacsapatunk, ahol ezek a gyerekek tovább játszhatnak. Nyilván a legjobbakat ki fogják ragadni a nagyobb klubok, sőt már most felfigyeltek rájuk. De akit nem ragadnak ki, azok tudjanak itthon játszani, ne kelljen abbahagyni 16–18 évesen a kézilabdát. Már lehetne ilyen csapatunk is, viszont nagy probléma, hogy Szatmár megyében nincs Kézilabda Szövetség, nincs szervezett bajnokság, ahol tudnának játszani, nem lehet játékosokat leigazolni.

Lang Gyopárka

Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban