November 10-én, szombat délelőtt avatták fel a szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola hátsó udvarában az a modern, rekortán borítású multifunkcionális sportpályát, amelynek megépítésére a Magyar Lóránd által vezetett szülői bizottság pályázott és nyert 30,8 millió forintot, átszámítva megközelítőleg 100 ezer eurót, ami Magyarország Kormányának a támogatása.
Az ünnepi eseményen Gnándt Zoltán iskolaigazgató köszöntötte a résztvevőket, majd a szalagvágást követően hangzottak el a helyi elöljárók és meghívottak köszöntői.
Kereskényi Gábor polgármester köszöntőjében elmondta: napjaink gyermekeinek virtuális térben töltött idejét csökkenteni kell, egy egészséges és erős fiatal generáció kialakításában pedig nagy szerepe van a testmozgásnak. A polgármesteri hivatal ezért is kezeli prioritásként sportolási lehetőségek létrehozását.
Szabó Tünde, a magyar kormány sportért felelős államtitkára a rendszeres testmozgás fontosságáról beszélt, hangsúlyozva: a most felavatott sportpálya egy jó minőségű, időtálló befektetés, ami az iskolába járó diákok több generációját kiszolgálja majd.
Seszták Miklós magyarországi kormánybiztos a városon észrevehető látványos változásokat emelte ki. Az emlékeiben élő szürke kisvárosból egy igazán színes, fejlődő település lett 2016 óta. A sportpálya kapcsán felhívta a diákok figyelmét: semmi sem lehetetlen, kitartással, szorgalommal akár olimpiai bajnok is lehet belőlük.
Magyar Lóránd parlamenti képviselő, aki a szülői bizottság elnökeként projektvezetőként működött közre a látványos megvalósításban, köszönetet mondott az iskola nevében a támogatásért. Hangsúlyozta: az új sportpálya az egész közösségé lesz.
„Fontosnak tartom, hogy a gyerekek iskolaidőben és azon túl is megfelelő körülmények között mozogjanak. Jómagam is sportember vagyok, tapasztalatból tudom, hogy nagyon igaz a Mens sana in corpore sano, azaz Ép testben ép lélek latin bölcsesség – a szellemi fáradtságra gyógyszer az aktív pihenés” – mondta.
Az iskola diákjai stílszerűen sportbemutatókkal vették birtokba a salakos hátsó udvar helyén létrehozott modern létesítményt. Karate, fittness, vívás és versenytánc bemutatókat láthattunk, majd az iskola elsősei focival, a nemzetközi szinten is sikeres mazsorettcsoport tagjai rövid műsorral avatták fel a pályát.
A Rekortan márkanevű, helyszínen öntött, gumigranulátumból és poliuretánból készült sportpálya-burkolatot először a 1972-es müncheni olimpián használták – ebből készült az atlétikapálya. Azóta viszont számtalan esetben alkalmazzák, gyakran játszóterek vagy iskolai sportpályák borításaként. A 10-es számú Általános Iskola udvarán található új sportpálya kispályás labdarúgásra, teniszre, kézilabdára vagy kosárlabdára egyaránt alkalmas, de kitűnő helyszíne lehet szép időben tornaóráknak is.
Közlemény


You must be logged in to post a comment.