Strudlifesztivál Csanáloson

Több rendezvényt is tartanak a hétvégén Nagykárolyban és vidékén, ám talán a legsokrétűbb a csanálosiak községi napja. A Strudlifesztiválon természetesen kulináris remekek várnak ránk, no meg sok-sok fellépő: hagyományőrzők bemutatói, illetőleg könnyűzenei koncertek. A helyeik közül ismét többen megmutatkoznak.

Mint minden évben, idén is az aratáshoz kötődik a csanálosiak közösségi ünnepe. Szentmiseáldozat bemutatásával veszi kezdetét az alkalom, felvonulásra is sor került, méghozzá fúvóskísérettel. A rendezvény vasárnap kora délután, három óra előtt kezdődik meg, mégpedig a meghívott kulturális csoportok felvonulásával. Ezúttal a mohácsi fúvósok szolgáltatják a menet számára a taktusokat. A színpadon az ünnepi beszédeket megelőzően a mohácsi vendégek, azaz a Diamant fúvószenekar tagjai adnak koncertet. Az óvodások, majd a kisiskolások, s az egyre nagyobbak lépnek fel a továbbiakban, később pedig a mezőtermi táncosok, majd a nagykárolyi férfikórus, utánuk pedig a szintén a sváb hagyományokat őrző tánccsoport, a Lustige Schwaben tagjai. Idén is nótacsokorral kedveskedik majd a helyieknek és a vendégeknek a csanálosi asszonykórus. De a színpadra áll egy helyi fiatalokból álló zenekar is. Ők még nem választottak nevet maguknak, fél éve alakultak meg mindössze. Demeter Hanna, valamint Halász Áron, Sauermann Roland, Tempfli Ákos persze nagyon izgul, és nagyon bízik abban, hogy elnyeri az együttesük a nagyérdemű tetszését.

Természetesen vendégek is érkeznek: fellép a kálmándi tánccsoport, ismét koncertet adnak a mohácsi fúvósok, operettet is hallgathatunk, majd a Groovehouse-szal együtt lehet énekelni a Hol vagy nagy szerelem?, a Hajnal, a Vándor stb. dalokat. Idén is jön a Royal-Team formáció, míg zárásként — előreláthatóan 10 óra magasságában — szabadtéri bál kezdődik, mely alkalmon a zenéről a mohácsi rezesbanda gondoskodik majd.

És ne feledjük: közben lesz strudli is…

2