Novemberben, leginkább a Halottak napja környékén gyakran intenzívebbé válik a gyász és a veszteség érzése, mindazokban, akik ezzel küzdenek. Ez az időszak ugyanakkor lehetőséget is biztosít arra, hogy mélyebben megélhessük a fájdalmunkat és beszélhessünk a minket ért veszteségről.
Mindezek kapcsán Bartha Mária Zsuzsánna unitárius lelkésszel, a gyászfeldolgozás módszer alkalmazójával beszélgettünk a gyászról, illetve azokról a stratégiákról, melyek segíthetnek a veszteség érzésével való megbirkózásban.
– A Halottak napja lehetőséget biztosít arra, hogy megemlékezzünk szeretteinkről, ugyanakkor felerősítheti is a fájdalmat. Hogyan hat ez az időszak a gyászfolyamatra?
– Nem véletlen, hogy ezeknek az érzelmeknek van egy társadalmilag bevett formája, amikor hangot lehet nekik adni, amikor felszínre kerülhetnek, és méltóképpen megemlékezhetünk az elhunyt szeretteinkről, illetve arról, ami nekünk fáj. És ebben az itteni életünkben nagyon nagy segítségünkre van, az életet szolgálja az, hogy a halálról mint olyan beszélni lehet, emlékezni lehet, és feldolgozni ezáltal. Szerintem nagyon fontos az, hogy ezeket a rítusokat még most is életben tartjuk, és hogy ilyenkor egy temetőben csodálatosan szép látvány tárul elénk, amikor a gondozott, rendezett sírokat nézzük. Illetve maga a végső nyugalom helye is egy olyan hely, egy olyan terület, ahol nyugodtan foglalkozhatunk ennek a gondolatával.
A mi társadalmunk nem nagyon legalizálja azt, ha a hasonló veszteségélményeknek hangot adunk. Mostanában éppen azt figyeltem meg, hogy gyászév is mint olyan kezd kimenni a divatból, mindenki igyekszik úgy tenni egy ilyen veszteség után – ami lehet egy szerettünk elvesztése, vagy más veszteségélmény –, mintha minden menne tovább a normális kerékvágásban, igyekszik minél hamarabb visszaállni munkába, és a fekete ruhában sem kifejezni, hogy gyászolásban vagyunk. Ilyen szempontból én kifejezetten üdvözlöm azt, hogy van egy társadalmilag elfogadott rítus, amiben ezeket az érzéseket megélhetjük. Egy gyászolási folyamatban a Halottak napja, vagy egy ünnep, például a karácsony vagy húsvét, egy születésnap, egy emlék évfordulója ugyanúgy felszínre hozza a veszteségnek a még mélyebb, fájdalmas megélését. Pontosan ezért találták ki régen a gyászévet, hiszen így egy kör végigmegy, és ebben a körben esély van arra, hogy a gyászoló megéljen mindent, minden ünnepet, és minden emléket.
Sokszor halljuk azt egy veszteség kapcsán, hogy majd az idő mindent megold, de igazából nem az idő oldja meg, hanem az, amit közben átélünk, amit mi beleteszünk, ahogy képesek vagyunk feldolgozni. Van erre egy példám: hogyha leesünk a bicikliről és eltörjük a lábunkat, akkor nem az szokott lenni, hogy na várj csak, majd az idő mindent megold, hanem elmegyünk a kórházba, hogy ellássanak minket. Na most ha szívünk is összetörik, hiszen a gyász, a veszteség nyomán nem az agyunk törik össze, hanem a szívünk, akkor is érdemes ellátni, a veszteségfolyamatot átélni.
Amikor a veszteségeinkről beszélünk, Halottak napja környékén főleg az elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg, ugyanakkor ez lehet olyan valaki is, aki nem feltétlenül a szerettünk, lehet valaki, akivel éppen nem jó viszonyban voltunk, vagy például a főnökünk. Most háborús eseményekben vagyunk, körülöttünk ez zajlik, ez is egy külön krízist jelent, tehát a békének az elvesztése is egy komoly gyászfolyamat, hiszen ez egy egzisztenciális kérdés. Azok a katonák is, akik harcolnak, vagy azok a családok, akik érintettek ebben, ott is ugye a harcoló felek egy nagyon intim viszonyba kerülnek egymással. Ez is egy komplex folyamat, ami az egyén szintjén, illetve a résztvevő csoportok szintjén is megjelenik. Ennek a hatásaival még sokáig fogunk szembesülni, úgy ahogy még most is érezzük az első és a második világháború hatásait is.
– Hogyan tudunk megküzdeni ezekkel a hatásokkal, hogyan tudjuk feldolgozni a minket ért veszteségeket?
– Az elmondottak mintájára a megküzdési eszköztárunk is generációról generációra átörökíthető, illetve gyarapítható. Ezért is foglalkozunk a gyászfeldolgozás módszerrel, mert ha valaki elakad és beleragad a tagadásba, hogy ez nem történhet meg, vagy azt mondja, hogy foglald el magad, vagy légy erős, vagy majd lesz másik, attól még nem lesz egyszerűbb az élet, legfeljebb csak azt érezzük, hogy nem jól csináljuk. Holott a gyász az egy természetes reakció a bennünket ért veszteségre, arra, amit veszteségként élünk meg. És mint ilyen természetes velejárója a szomorúság, és az is, hogy közben emlékeink hatására ismét átéljük azoknak az emlékeknek az érzelmi hozadékát. Innen tudjuk megkülönböztetni például a depressziótól, hiszen a depressziós ember, ha nem is élt át veszteséget akkor sem képes örülni, a gyászoló pedig képes rá, főleg akkor, amikor eszébe jutnak azok a dolgok, amiket átéltek. Innen lehet követni azt, hogy menyire ellentmondó érzések és gondolatok kísérik a gyászévet, a gyásznak az útját. Azért is mondjuk, hogy gyászév, mert legalább ennyi szükséges ahhoz (általában 1-2 év), hogy egy egészséges gyász folyamata végbemenjen. Ha valamilyen elakadás van, akkor ez évtizedekre vagy generációkra is megpecsételheti akár egy egész család vagy közösség megküzdéseit.
A gyászfeldogozás módszert két férfi találta ki az Egyesült Államokban, miután nem találtak semmilyen segítséget, és így kidolgozták ezt a módszert, ami tulajdonképpen az őszinteségre és az érzelmi igazságok kimondására alapul. Ez egyszerűnek hangzik, de egyáltalán nem könnyű dolog. Mindenki azt gondolja, hogy a módszer alkalmazása során sokat szomorkodunk, de az élet ugye sok mindenből áll, és a halál is szolgálja az életet, úgyhogy az érzelmek minden skáláját meg tudjuk élni egyéniben vagy közösen egyaránt. A csoportos feldolgozás egy 8 alkalmas folyamat szokott lenni, illetve ugyanezt meg lehet csinálni egyéniben is. Én személy szerint a csoportost jobban szeretem, mert más a dinamika, más a húzóerő.
A gyászfeldolgozás módszert én úgy szoktam ajánlani, hogy az ember akkor kezdjen el vele foglalkozni, amikor éppen nem egy nagy veszteség után vagy közepén van, hanem amikor jó erőben van és egészséges. Hiszen a megküzdési stratégiák nemcsak a gyászra vonatkoznak, hanem az élet minden helyzetére. Ezek a nagy, megpróbáló események, amik a gyásszal kapcsolatosak, ezek teljesen megrengetik a világunkat, mind egyéni, mind családi szinten. Tehát ilyenkor tényleg nem mindegy, hogy milyen eszköztárunk van. A veszteségfeldolgozás tulajdonképpen azt jelenti, hogy az érzelmeinket úgy tudjuk átélni, hogy az igaz legyen, tehát, hogy az érzelmi igazságokat ki tudjuk mondani. Nagyon sokszor halljuk, hogy én még annyi mindent szerettem volna mondani, vagy megélni. Onnan látjuk, hogy egy gyász nem tudott végigfutni a beteljesülés ívén, hogy ezek vissza-vissza térnek, hosszú időn keresztül.
A megküzdési stratégiák csak stratégiák, a lényeg az, hogy milyen érzelmi átélésünk van, és hogy hogyan tudjuk ezt a lelkünkbe integrálni. Ez egy olyan életminőséget jelent, egy olyan eszközt az életminőségünk javítására, ami szerintem elengedhetetlen. Hiszen a gyász nemcsak arra vonatkozik, hogy elhunyt egy szerettünk, hanem bizonyos életfázisoknak elmúlása is gyásszal jár. Például egy érettségiző gyermek egyrészt nagyon örül, mert bejutott az egyetemre, ugyanakkor magában gyászolhat is, hiszen a középiskolai osztály, melynek szerves része volt, már nincs. Ez egy olyan veszteségélmény, aminek jóformán még hangot sem lehet adni, hiszen mindenki azt várja el tőle, hogy örüljön. Ezek a kezelhető veszteségélmények, amelyek révén meg lehet tanulni, hogy ha mélyebb, megrendítő élmények érnek, akkor milyen eszköztárunk legyen. A gyászfeldolgozás módszer ebben tud segítséget nyújtani, a gyakorlatban a meglévő tudásunk gyarapítását szolgálja arra vonatkozóan, hogy hogyan tudunk ezekkel a helyzetekkel szembenézni, megküzdeni.
Ilyenkor olyan érzelmi támogatást tudunk nyújtani, vagyis inkább az illető fedezi fel magában azokat a lelki tartalékokat, amelyek segítségével meg tud küzdeni a veszteséggel. Ez nemcsak arról szól, hogy én támogatom őt, hanem kicsit megvilágítom az utat, hogy arra is lehet menni. Szerintem az a fontos, hogy közben mindannyian tanulunk, mindenki, aki benne van a folyamatban, érdemes tehát ezzel tudatosan foglalkozni.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.