Számtalan foglalkozás és program várta a családokat az Integrációs Központban

Csütörtökön a Teremi úton található, Stella Maris Integrációs Központ épülete volt a helyszíne a „Tanulás mindenkinek!” elnevezésű projekt soron következő eseményének.

Hasonlóan, a Nagykárolyi 7-es Számú Napköziotthonhoz, itt is Családi Napot szerveztek, melyre azokat a szülőket és gyermekeket várták, akik szociálisan nehéz helyzetben élnek és a Központban szervezett, felzárkóztatást célzó programok kedvezményezettjei.

A több állomást is tartalmazó projekt célja az iskola- és óvodaelhagyás jelenségének csökkentése, a gyermekek oktatásban való részvételének növelése. A projekt célközönségébe, a perifériára szorult nagykárolyi óvodás és iskolás korú gyermekek tartoznak.

A Stella Maris Integrációs Központban megtartott programok szervezője, a Nagykárolyi 3-as Számú Napközi vezetősége volt. A szinte egész napot betöltő programok sorában kézművesfoglalkozások, zenés, énekes programok, origami, tökfaragás várta a gyerekeket és a szülőket. A Családi Napon mintegy száz személy, 70 gyermek és 30 szülő vett részt.

„Kiemelkedő eredménye ennek, a programnak, hogy heti rendszerességgel, péntekenként találkoznak a központban a szülők egy pszichológus szakemberrel. Dr Kardos Melinda személye kétszeresen is nyereség számunkra, hiszen roma származású pszichológusként jobban átérzi a hozzánk járó, roma közösség tagjainak problémáit. Fontos a rendszeresség, hiszen a közösség részéről is igény van ezekre a találkozókra. Amíg a szülők a szakemberrel beszélgetnek, addig a gyermekek az iskolai, óvodai foglalkozásokon vesznek részt. Tehát mindenképpen nyereség ez számunkra”- mondta Hompoth Mária, az integrációs központ képviselője.

A kora reggeltől a késő délutánig tartó programokat Buzura Berar Nela igazgatónő, Hompoth Mária iskolai közösségben tevékenykedő kapcsolattartó, Volfer Annamária, Hága Bettina tanítónők, Puscas Hajnal Éva óvónő, Hendea Dorina iskolai tanácsadó, Rusu Ioana, David Henriette tanítónők, Danciu Loredana, Botan Eva, Condor Edit pedagógusok bonyolították le.