Szaniszlói kiskirbáj

A Lourdes-i Szűzanyát különös tisztelet övezi Szaniszlón, ahol az ünnep alkalmával minden évben úgynevezett kisbúcsút tartanak.

A Lourdes-ban történt Szűz Mária jelenés híre korán eljutott Szatmárba, Nagykároly vidékére, és korán kialakult a Lourdes-i Szűzanya tisztelete is. A hívek imádkoztak a Megváltó Anyjához, kérték segítségét a betegségben, bajban. A gyógyulások alkalmával a hívek kis táblákat készíttettek és a többnyire márvány lapra felírták „Hálából a Szűzanyának” – névvel, dátummal. Sok helyen még ma is fellelhetők ezek a „hittörténeti emlékek”. Az egyházmegye több templomának közössége büszkélkedhet Lourdes-i barlanggal, azonban Szaniszlón, a Kisboldogasszony-templomban búcsút is ünnepelnek minden évben, február 11-én, a Lourdes-i Szűz Mária ünnepén.

Ennek megfelelően, kedden reggel 8 órára és délelőtt 11 órára várják a híveket az ünnepi szentmisékre, amelyek szónoka Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános lesz.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA