Egyedülálló zenei élményt igér, Szarka Tamás: Missa Missio címet viselő szakrális koncertje, melyre október 24-én csütörtökön, 19.30 órai kezdettel kerül sor a Kalazanci Szent József templomban.

Szarka Tamás Kossuth-díjas és kétszeres Petőfi Zenei Díjas előadóművész 2020-ban megkomponálta korszakalkotó Missa Missio című miséjét. A szerző a zenéjén keresztül a katolikus hit erejével szeretné növelni a magyar emberek, családok értékrendjét és felmutatásával hozzájárulni a katolikus keresztény kultúra népszerűsítéséhez. Ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, ezért a mise megírásának, bemutatásának és a hanghordozó kiadásának a célja, hogy erre a tényre is felhívja az emberek figyelmét. Ezért mindenképpen hiánypótló szerepe is van.
Az elmúlt három évben – többek között – a Kárpát-haza olyan szakrális helyein is felcsendült ez a nagyszabású mű, mint a budapesti Szent István Bazilika (2 alkalommal), az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház, a prágai Szent Miklós-templom, a pozsonyi Szent Márton-dóm (ismertebb nevén Koronázó templom) vagy a kassai Szent Erzsébet-székesegyház.
Igazi csodában lehet része annak, aki ezeken a mise-koncerteken részt vesz, olyasfajta élményt kap, amely nem halványul el, hanem beépül az ember lelkébe és gazdagabbá teszi, mint korábban volt. Ahogy Szarka Tamás mondja: a csodát pedig vihetjük egész életünkben.

Szarka Tamás koncertjére a belépés ingyenes.

You must be logged in to post a comment.