Csanálos községben emlékeztek meg szombaton a deportálás szörnyűségeire.
Czier Mariska néni egyike volt annak a 260 csanálosinak, akiket 75 éve deportáltak. Tették ezt a kollektív bűnösség nevű embertelen eszme alapján – a németeknek, német származásúaknak részt kell vállalniuk a Szovjetunió újjáépítésében (ha úgy adódott, vittek másokat is, hiszen elsősorban a létszám számított). A deportálás öt éve során 79-en hunytak el odakint. Azok közül, akik hazajöttek már csak Mariska néni él, ő idén tölti a 94. életévét. Szatmár megyéből amúgy 5 ezer embert vittek el az úgynevezett málenkij robotra…
Lassan három évtizede annak, hogy meg lehet emlékezni azokra a borzalmas időkre. Csanáloson tartották meg a 2020-as esztendő első olyan megemlékezését, amelyen azért imádkoztak, hogy a deportálás soha se következhessen be ismét.
Szentmiseáldozat bemutatásával kezdődött a főhajtás – ahogy az lenni szokott. A különösen megható alkalmon Tzier Ernő, a Szent Kereszt Megtalálása titulusú templom plébánosa köszöntötte a résztvevőket. Egy deportált versét olvasta fel egy kislány, melyben otthoni álmokról, nehéz álmokról volt szó, és arról, hogy az utolsó ima is, a utolsó sóhaj is „hozzátok száll haza…” A plébános fogalmazta meg a továbbiakban, hogy a történelem írott lapjain sok minden ott van, ellenben a szívben, a lélekben lévő a lényeges. „Jó, hogy vannak a deportálásra emlékeztető tárgyaink, de az az igazi, ha a szív, a lélek emlékezik” – mondta.
A Historia Domusból olvasott fel a továbbiakban szemelvényeket Tzier Ernő plébános. Az akkori plébános – Tillinger Ferenc – megbetegedéséig akkurátusan feljegyezte, mi történt a deportálás után az itthon maradt híveivel, és mikor mit tudtak meg az elhurcolt 247 római katolikus csanálosiról. A megrendítő mondatok után „fájdalomtól sebzett szívvel” imádkoztak a hívek azokért, akik idegen földben nyugszanak. Egy fiatal olvasott fel a továbbiakban részleteket a deportáltak visszaemlékezéseiből, naplóiból. Szó esett például a lerészegeskedő szovjet katonákról, egy férfiról, aki a neje becsületét élete árán is megóvta egy ittas vörös katonától. Azokról az iskolaépületben töltött napokról, amikor fegyveres katonák őrizték az összecsődített embereket. Arról, hogy nem számítottak a hosszas deportálásra az emberek…
Csanálosról amúgy 260 személyt hurcoltak el, közülük 255-en római katolikus felekezetűek voltak, hárman görögkatolikusok, ketten pedig reformátusok — 13 asszonyt, 72 leányt és 175 fiút, férfit. A hogylétükről sokáig nem tudtak semmit az itthon maradottak.
Odaadó énekszolgálattal emlékezett a szentmise bemutatása során a Máriás József egykori kántor nevét viselő kórus, és tette kint, az emlékmű előtt is – rettentő hidegben. Mellau József polgármester beszélt a sok viszontagságról. „Nekünk, utódoknak szent kötelességünk, hogy ez a gyalázatos cselekedet soha ne merüljön a feledés homályába, állandóan tartsuk felszínen az ezzel kapcsolatos emlékeket” – fogalmazott az elöljáró. Pataki Csaba, a Szatmár Megyeri Tanács elnöke elmondta, hogy évről évre alapvetően fontosnak tartja részt venni ezen és a hasonló megemlékezéseken. Mindegyre imádkozik azért, hogy hasonló tragédia ne következzen be újra. Ennek okán is fontos emlékeznünk – emelte ki a megyevezető. Radu Bud nemrégiben kinevezett prefektus a kormány nevében biztosította együttérzéséről a jelen lévő Mariska néni egykori deportáltat, illetőleg a már nem élők hozzátartozóit. Tette ezt hangsúlyozottan a saját nevében is. Mint fogalmazott: „meg kell bocsájtani, de nem megfeledkezni.” Johann Leitner, a Német Demokrata Fórum megyei szervezetének elnöke, Herbert Ludescher, az NDF regionális alelnöke beszélt a továbbiakban. Közös imát is mondtak, majd a koszorúkat helyezték el a csanálos deportáltak neveit tartalmazó emléktábla talapzatához.
A főhajtás szeretetvendégséggel zárult.
You must be logged in to post a comment.