Szinte rá sem ismerni Mezőteremre, hiszen az utóbbi években több látványos, a közösség életterének szépítését célzó munkálat zajlott a községben.
Tar Miklós polgármester tájékoztatása szerint az utóbbi időszakban leginkább a közterületek szépítésére fókuszáltak, s azt reméli, hogy a napokban kiültetett fák gondozásából a lakosok is kiveszik részüket.
„A héten folytattuk az ősszel elkezdett díszfa csemeték ültetését a község területén, a szociális munkásokkal. Azelőtt a kollégáimmal az óvoda mögötti területet takarítottuk ki. Köszönet azoknak, akik ebben is a segítségünkre voltak! A munka nem áll meg, hiszen több további tervünk is megvalósításra vár. Ezúton is szeretném megkérni mindazokat, akiknek a portája elé fát ültettünk, hogy hetente legalább kétszer locsolják meg, hiszen a szárazság nem kedvez annak, hogy ezek a fák megmaradjanak! Köszönöm szépen együttműködésüket!” — fogalmazta meg a polgármester.
T. T.
You must be logged in to post a comment.