„Szerelmem a fúvószenekar…”

Beszélgetés Câcu Mirceával, a mezőpetri és kaplonyi egyesített fúvószenekar karmesterével.

a (1)

– Mióta érdekli a zene? Miért ezt a pályát választotta?

– Gyerekkorom óta érdekel a zene, olyan 6 éves koromban kezdtem el érdeklődni, foglalkozni vele. Beiratkoztam egy kurzusra, ahol lehetőségem volt látni, miként készülnek a trombitások, dobosok és a fúvószenekar többi tagja a felvonulásokra, ünnepségekre. Első évben még nem volt bátorságom csatlakozni, de második évben dobosnak szegődtem. Harmadik évtől azonban áttértem a trombitára, és ezen a hangszeren is maradtam.

– Mindig is fúvószenekarokkal szeretett volna foglalkozni? Miért erre esett a választása?

– Nem akartam sosem fúvószenekarokkal vagy gyerekekkel foglalkozni. Azért mentem zenelíceumba, hogy zenész, művész legyek. De nem sikerült a felvételi, majd ezt követték a katonaság évei. Mikor hazajöttem, édesanyám, aki baptista imaházba járt, kérte, hogy menjek oda és csináljak egy zenekart, mivel szükségük volt egy tanárra. Az első reakcióm erre az volt, hogy „Én nem tudok csak trombitálni, hiszen azt végeztem”, majd lassanként vittem haza a különböző hangszereket, próbálgattam őket, s így kezdődött a karmesteri munkásságom.

– Több falu zenészeiből, tanulóiból áll össze egy egységes zenekar. Hogyan sikerül összeegyeztetni, összekovácsolni őket?

– Eleinte nem volt szükség arra, hogy összevont zenekarokkal járjunk zenélni. Külön zenekar volt Bélteken, majd jöttem Mezőpetribe, ahol szintén egy egységes zenekarom volt, s ugyanígy Kaplonyban és Túrterebesen. De az idő múlásával elértünk arra a szintre, hogy több falu zenészeiből kell összekovácsolni egy zenekart, mivel egyre kevesebben vagyunk, de ha a létszám megfelelő is, hiányoznak alapvető hangszerek, melyek nélkül nem lehet elindulni. Az egyetlen, mai napig alkalmazott megoldás az, hogy több zenekarból állunk össze és fellépéseken együtt zenélünk. Ez maga után vonja természetesen a szokásos rizikófaktort, mivel nem együtt próbálunk, s fellépések előtt is ritka, ha sikerül főpróbát szervezni úgy, hogy mindenkinek jó legyen. De ugyanazokat a darabokat próbáljuk mindenhol, ugyanaz a ritmus, és természetesen a karmester is (jegyezte meg mosolyogva – a szerző). A gyerekek már ismerik a jelzéseimet, tudják mikor kell rám figyelni, és alkalmazkodnak, ha szükséges.

– Milyen típusú felkéréseket kap a zenekar? Milyen rendezvényeken hallhatjuk őket?

– Eleinte csak falunapokon léptünk fel, kisebb előadásokkal, majd hívtak minket Szatmárra is. Minél ismertebb lett a zenekar, annál több helyre kaptunk meghívást, nem csak a környékre, hanem más megyékbe, városokba. Egyaránt adtunk már koncertet városnapokon és fesztiválokon. Nyaranta táborokat szerveztünk és szervezünk a mai napig is, ahol a gyerekek napi 6-7 órát gyakorolnak, ugyanakkor megismerik egymást, tanulnak egymástól, és kialakul egy természetes versenyszellem is, ami csak segíti őket a további fejlődésükben.

– Mennyi időt, energiát kell belefektetni egy koncert megszervezésébe, előadásába?

– Minden darabot külön tanulunk, lassan olvassuk őket, mivel a gyerekek nem profik, ezért sokkal több időt igényel számukra egy zeneszám begyakorlása. Minden hangszerre más kotta van, más szerepe van az adott darabban, ezért fontos előtte külön begyakorolni. Ennek ellenére együtt egy csodálatos harmóniát alkot, amit remélünk egyaránt sikerült felvinnünk a színpadra és a közönség szívébe.

– Milyen nehézségekbe ütközött munkássága során? Hogyan sikerül szót érteni a gyerekekkel?

– Nagyon sok tényező hozzájárul egy ilyen zenekar létrehozásához. Az egyik legnehezebb talán az, hogy mindenkivel külön kell foglalkozni eleinte, minden gyerekkel másképp kell beszélni, meg kell találni a közös hangot. A türelem és kitartás eredménye csak évekkel később nyilvánul meg. Nem azt kell figyelni, hogyan játszanak még az elején, az első években hogyan szól a hangszer, hanem arra kell gondolni, hogy 3-4 év múlva milyen eredménye lesz a befektetett munkának.

a (2)

– Melyek azok az eredmények, sikerek, melyeket a kaplonyi és mezőpetri egyesített zenekar karmestereként sikerült elérnie, átélnie?

– Eredményként, egyfajta sikerként élünk meg minden fellépést, koncertet, amely jól sikerült és pozitív visszajelzést kapunk a közönség részéről is. Formális eredménynek tekinthető, hogy Marosvásárhelyen a fúvószenekarok országos versenyén első helyezést értünk el, majd két alkalommal második helyezést is. Több országban is volt fellépésünk, több alkalommal Magyarországon és Németországban, tavaly eljutottunk Lengyelországba, Csehországba és Szlovákiába is.

– Mit üzen a mai fiataloknak? Miért érdemes zenével foglalkozni? Mit jelent egy ilyen közösségnek a tagja lenni?

– A zene úgymond egy „terápia”, azaz gyógyír mindenre. Zenélünk, amikor jókedvünk van, ha éppen unatkozunk, vagy ha szomorúak vagyunk, minden érzést, állapotot ki lehet fejezni vele. Ugyanakkor egy univerzális nyelv, hisz ha elmész Németországba, nem kell ismerd a nyelvet, úgyis tudsz játszani egy odavalósival, a zene nyelvén megértitek egymást. A fiataloknak pedig azt üzenem, hogy ne sajnálják az időt és energiát arra, hogy megtanuljanak egy hangszeren játszani vagy egy ilyen közösségnek a tagja lenni, mert ezek az emlékek és tapasztalatok veletek maradnak életetek végéig.

– Köszönöm, hogy időt szakított a Nagykárolyi Anzikszra, és sok sikert kívánok a továbbiakban!

– Én is köszönöm a lehetőséget!

Tátrai Henrietta
Elméleti Líceum

a (4)