Szeretetben megélt ünneplés

A hitről, annak a mai, lehetetlen körülmények közepette történő megéléséről szólt az idei kaplonyi nagykirbáj. Melyet dacára minden előrejelzésnek, ragyogó napsütésben tartottak meg a Szent Antal-kolostortemplom udvarán. Nagyon is számos jelenlévő vett részt a lelket melengető alkalmon, persze a világiak diktálta elővigyázatossági előírásokat betartva. „Mit tegyünk mi ma, a 21. században?” – tette fel a kérdést homíliájában Tóth Attila Levente margittai plébános. Az eszmefuttatás során választ is adott: „az az emberi feladat, hagyjuk, hogy Jézus részese legyen az életünknek!”

Páduai Szent Antal ünnepének tiszteletére ragyogó napsütés ölelte át a kaplonyi nagytemplom udvarán lévő sokadalmat. A búcsús szentmise kezdetén a Berettyó-parti város római katolikus közösségének lelki vezetője gondolatébresztő gyanánt szólt arról, hogy a Szent Antal iránti tiszteletünk jegyében kell kérjük az ő közbenjárását, „hogy továbbra is tudjuk kitartani a hitben, még a megpróbáltatások ellenére is”. Beszélt a személyes érzéseiről is: „béke van bennem, mert hazajöttem ide Asztrik atyához és a kaplonyi jó hívekhez. Van bennem nyugtalanság is, mert sok-sok jó ember van itt, és kicsit izgulok, hogyan is vezet majd a Szentlélek, de hiszem, hogy mindannyian azért gyűltünk ma össze ide, hogy növekedjünk a hitben, a reményben és a szeretetben.”

„Csendben születik az élet”

Páduai Szent Antal nemesi családból származott, eredetileg Fernando névre keresztelték. Tizenhat éves lehetett, amikor belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé. Ekkor vette fel az Antal nevet, védőszentjéül Remete Szent Antalt választva. 1220-ban átlépett a ferences rendbe, és misszionáriusként Marokkóba indult. Betegsége miatt hamar haza kellett térnie, a hajó azonban viharba került, és Szicília partjaira vetődött. Itt élt egy rövid ideig, és itt vett részt 1221-ben a ferencesek generális káptalanján. Ekkor találkozott Assisi Szent Ferenccel. Antal kitűnt szónoki képességeivel, ezért bízták meg, hogy Itáliában a katharoknak és Dél-Franciaországban az albigenseknek és valdenseknek prédikáljon. 1227-ben tért vissza Észak-Itáliába, ahol térítő prédikátor és tartományfőnök lett, miközben a Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt. 1230-ban visszavonult számos hivatalától, és 1231-ben útban Padova felé halt meg, az arcellai kolostorban. Az emberek határozott és ismételt követelésére IX. Gergely pápa már tizenegy hónappal halála után, 1232. május 30-án szentté avatta. 1946-ban egyháztanítóvá nyilvánították. Páduai Szent Antal többek között a szegények védőszentje, ezért a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál. A Szatmári Egyházmegyében a szatmárnémeti batizi úti, valamint a kaplonyi kéttornyú templom titulusa Páduai Szent Antal.

„Páduai Szent Antalt mindannyian tiszteljük és szeretjük” – foglalta össze egy mondatba a búcsús mise részvevőinek gondolatait Tóth Attila Levente plébános. „A bennem lévő kérdés a mai búcsúval és Szent Antallal kapcsolatban az volt, és az most is, hogy mi hajtotta őt arra, hogy azt az életet élje, ahogyan élet a mindennapjait, és ahogyan hirdette Isten igéjét. Nem ismerve fáradságot, hanem ment, mert küldetése volt.” Az Evangélium ide vonatkozó passzusait elemezve a szónok kiemelte: „Jézus erre biztat bennünket, hogy tegyünk tanulságot róla, és hirdessük az Isten igéjének az örömhírét.” A gondolatsor végén a rávezette a hallgatóságát arra a szónok, hogy Szent Antalt „valami hajtotta, és ez a belső erő nem más, mint maga az Isten szeretete”.

A hívek mostanság vélhetően oly sokszor felmerült kérdéseire is válaszolt az eszmefuttatásában. Nem mehettek templomba a járványt kísérő intézkedések miatt. A tanítványok kérdését elevenítette fel ennek kapcsán, mert szerinte ez a mi kérdésünk is: „Mester, hol laksz?” Mert hiszen a betegek most sem, máskor sem tudnak eljutni a templomba, nem tudnak részt venni a szentmisén, mégis megtalálhatják Istent. Mint rámutatott, valójában azt kérdezzük: „hol lakozol?” Az Evangélium egy másik részén leljük meg a magyarázatot – tudatta: „én benned vagyok!”

A búcsús beszédet mondó plébános kifejtette: rá kell ébredjünk, hogy az isteni jelenlét nem feltételhez kötött (ha jó vagy, ha templomba jársz stb.). Mint költői hasonlattal megfogalmazta: „csendben születik az élet”, azaz a magányban lelünk rá, önmagunkban Istenre. A szenvedés már önmagában fáj, a léte szomorú, ám még rosszabb – szemléltette példázattal –, ha mindezt nem tudjuk kivel megosztani. Ennek apropóján emelte ki újfent, hogy Jézus mindvégig ott van, bennünk lakozik. Gondolatsora összegzéseként az emberi lét feladatát ekként fogalmazta meg: „engedjük, hogy Jézus részese legyen az életünknek”

Hálás szívvel mondott köszönetet a szentmise végén a prédikációért Tímár Asztrik OFM, plébános, a kaplonyi rendház vezetője. Kiemelte ő maga is a ragyogó napsütés nagyszerűségét – köszönetet is mondott érte –, és bevallotta, hogy az időjárástól még igencsak félt kora reggel, hiszen ébredésekor még esett. Biztos abban, hogy az Úristen is örömét lelte a mi ünneplésünkben – mondta a mise kapcsán. Háláját fejezte ki a Baumgratner Márk karnagy irányította Szabó Dömjén Vegyeskarnak, illetve a fúvós zenekarnak a szolgálatuk okán, hogy még inkább meghitték tették az alkalmat. Kívánta, hogy megmaradhassanak összetartásban és szeretetben. Köszönetet mondott a kaplonyi híveknek és az idezarándokoltaknak. Annak a sokaságnak is háláját fejezte ki, aki a szervezés, a megtartásban segédkeztek. Lélekmelengető, szeretetben megélt ünneplést kívánt a részvevőknek.

A búcsús mise a pápai himnusz, majd nemzeti imánk eléneklésével zárult.

(megyeri)