A nagykárolyi Lead & Follow Egyesület táncosai az idény utolsó versenyén is jól szerepeltek.
Véget ért a mostani versenyszezon. Levezetőként a Lead & Follow Egyesület táncosai a hétvégén részt vettek a Latino Angels Kupa elnevezésű országos versenyen. A Désen megrendezett megmérettetésen két páros indult az egyesület képviseletében. Benze Márk és Magdás Johanna a hobbi kategória 12–15 éves korosztályban indultak. A szoros verseny eredményeképpen bekerültek a döntőbe, és az 5. helyen végeztek. Az eddig befektetett kemény munka révén megszerezték a szükséges pontszámokat és átkerültek egy magasabb kategóriába, így ősztől már E osztályban bizonyíthatnak.
A verseny másik nagykárolyi párosát Keszenheimer Róbert és Graz Denisa alkotta, ők az E osztályban, a 12–15 éves korosztályban indultak, és a szoros mezőny mellett bekerültek az elődöntőbe.
Az egyesület táncosai ezt megelőzően egy másik versenyen is részt vettek, Nagyváradon, a Feeling Kupán. Ezen a megmérettetésen a következő egyéni eredmények születtek:
hobbi kategória, 14-15 éves korosztály:
- Benze Márk – Magdás Johanna: 2. hely
- Letényi Gergely – Lieb Denisa: 3. hely
- Szávó Norbert – Varga Petra: 5. hely
hobbi kategória, 10-11 éves korosztály:
- Solymosi Márk – Magdás Júlia: 1. hely
E osztály, 6-11 éves korosztály:
- Varga Chris – Polák Hanna: 6. hely.
A munka azonban a szezon végeztével sem áll meg. A táncosokra a nyár folyamán felkészítő táborok, képzések, és persze fellépések és előadások várnak, hogy ősszel újult erővel, bővített, elmélyített tudással kezdjék a szezont. Az egyesület tevékenységei sem állnak le a nyár folyamán. A vakációban új csoportok beindítását tervezik, mind felnőttek, mind gyermekek részére, akik számára ez egy kiváló lehetőség a szabadidő hasznos ugyanakkor szórakoztató eltöltésére.
You must be logged in to post a comment.