Mivel idén elmarad a pár éve bevezetett Nyárindító Fesztivál, azaz a község napja, és a járvány okán talán a lovas napot sem fogják tudni megszervezni Mezőfényen. A fennmaradó pénzt kiegészítik egyéb költségvetési forrásokkal, és minden fényi háztartásnak vásárolnak három darab 120 literes hulladéktárolót.
Három színűt szerez be a helyhatóság, külön a papír, külön a műanyag és külön az üveg alapú hulladéknak. Úgy, ahogy Németországban is láthatjuk. A polgármester elmondása szerint a jelenlegi zsákos megoldást nem a legszerencsésebb, a tárolók révén viszont korrekt és kulturált megoldást tudnak biztosítani a lakosoknak. A gyakorlatban is megoldható a szelektív hulladékgyűjtés – nyomatékosította Brém László. Kifejezetten örül annak, hogy végre az útkereszteződésekben ki-kialakított tárolók is eltűnnek majd. „Ha már így alakult, akkor legalább azt a pénzt, amit nem tudtunk rendezvényszervezésre felhasználni, legalább hasznosan költsük el” – érvelt nemrégiben.
Mezőfény amúgy akár a többi Nagykárolyt övező település a mezőteremi székhelyű hulladékgazdálkodó tagja, az egyesület jogászai szerint minden további nélkül a saját lakosai számára biztosíthat új tárolókat az önkormányzat.
Brém László ma be is számolt arról, hogy megérkeztek az első tárolók. Hétfőn jön az újabb adag.
M. T. R.
You must be logged in to post a comment.