Idén is névadóját ünnepli, azaz patrocíniumát éli meg a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum. A hagyományoknak megfelelően az úgynevezett iskola másként hetével egybekötve tartják az alkalmat. Ennek megfelelően valóságos rendezvénydömping zajlik a nagykárolyi felekezeti oktatási intézményben.
Mint érdeklődésünkre Kocsis Aliz iskolaigazgató elmondta: „olyan meggondolásból tartjuk novemberben az Iskola másként hetet, holott ez ritka, mert pénteken lesz Patrocíniumunk, és immár harmadik éve az azt megelőző hetet a felkészülésre szenteljük. Versenyeket, különböző rendezvényeket tartunk ilyenkor” — tette hozzá. Kifejtette, ilyentájt kevésbé a szorosan vett oktatáson van a hangsúly, annál inkább a közösségépítésen.
Hétfőn a nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport tagjaival közösen tartottak kézműves foglalkozást. A közlekedési szabályokkal is részletesen, játékosan foglalkoztak, hiszen a Kalazanci Szent József iskola diákjai között vannak egészen kicsik — felkészítő osztályosok —, illetve általános iskolások, illetve természetesen középiskolások. Fontos, hogy magabiztosan, az egyezményes forgalmi jelek ismeretében közlekedjenek. Tegnap, illetve ma, szerdán a dévai Szent Ferenc Alapítvány közreműködésével a Szerelemösvény programon vehetnek részt a diákok. Ez a foglalkozás irodalmi jellegű is, hiszen alapvetően Szendrey Júlia és Petőfi Sándor életútján alapszik, ugyanakkor az ő kapcsolatukon keresztül próbálja a fiatalokat felkészíteni a majdani családi életre, de akár a szerelem megélésére is. A helyes családképről is beszélgetnek a fiatalok, a cél, hogy mintegy játékosan tudatosítsák magukban, hogy melyek a fontos értékek.
A világháló, a tévé, a számítógépes, mobilos játékok veszélyeiről szólt szintén tegnap a kalazancisoknak Fleisz Kinga szatmárnémeti pszichológus. A Szent László Közösségi Ház dísztermében lelt otthonra az alkalom, amelyen átbeszélték a tudatos internet-, médiahasználatot, a játékok szerepét.
Ma az Ady Nagykárolya című versenyt tartják az egykori piarista gimnázium (amelynek diákja volt Ady Endre is) örökségét felvállaló, azt továbbvinni igyekvő líceumban. Az idei tudásfelmérő keretében mind az irodalmi, mind pedig a helytörténeti ismereteket számba veszik. A diákok amúgy csapatokban versenyeznek. Focikupát pedig holnap tartanak a líceumban — a város többi középiskolájának csapataival mérik össze a tudásukat. Utóbbi két rendezvényt megtartását támogatja a Communitas Alapítvány. Szintén csütörtökön közös, városi szintű megemlékezést fognak tartani Nagykárolyban — nyilván a kalazancisok részt vesznek azon az alkalmon is. Annak nyitányaként az iskolaépületük falán lévő emléktáblát koszorúzzák meg, majd a városközpontban lévő Ady-szoborhoz vonulnak, ott szintén főhajtásra kerül sor. Szintén aznap hittanversenyt tartanak, a diákjaik azon vesznek részt, míg pénteken délelőtt a patrocíniumi szentmisén.
Mindeközben több osztályközösség kirándulásokon vesz részt. „Próbáltuk úgy összeállítani, hogy minél színesebb, ugyanakkor tartalmas rendezvénykínálattal szolgáljunk a diákoknak” — mondta az iskolaigazgató.
You must be logged in to post a comment.