A nagykárolyi önkormányzat tudatja, hogy ma, kedden kiengedtek négy olyan pácienst a nagykárolyi egészségügyi intézményből, akiket korábban koronavírus fertőzéssel utaltak be ide. A négy beteg két alkalommal is lett tesztelve az egészségügyi protokollnak megfelelően, s mind a két teszt eredménye negatív volt.
A Nagykárolyi Városi Kórház menedzser igazgatója, Elisabeta Raț elmondta továbbá, hogy jelenleg a nagykárolyi egészségügyi intézmény két osztályán vannak olyan páciensek, akik koronavírussal fertőzöttek. Az érintett osztályok: a belgyógyászat és az intenzív terápiás részleg.
A nagykárolyi kórházban dolgozó egészségügyi személyzet azon tagjai, akik kapcsolatba kerültek az intézményben kezelt, koronavírussal fertőzött páciensekkel a nagykárolyi önkormányzat által biztosított hotelekben vannak elszállásolva. Az igazgató kiemelte, hogy csak azok az egészségügyi dolgozók vannak ily módon elszállásolva, akik szerettek volna élni ezzel a lehetőséggel és kérték ezt. A jelenleg érvényben lévő rendelkezések értelmében, az orvosi személyzet választhatja azt is, hogy otthonában marad, abban az esetben, ha a lakóhely megfelel a házi elkülönítés feltételeinek. Öt Nagykárolyban szolgálatot teljesítő orvos és egy asszisztensnő lakik a városközpontban található szállodák egyikében, míg nyolc másik asszisztensnő az egyik, a város övezetében található hotelben.
A Nagykárolyi Városi Kórházban szigorú szabályzatot vezettek be az egészségügyi személyzet biztonságának megőrzése, valamint a fertőződés elkerülése érdekében. Az ott dolgozó egészségügyi személyzeten kívül, a kórházba csak a Szatmár Megyei Kórház bizonyos részlegeiből, a Szatmárnémeti Tüdőkórházból, valamint a fertőző betegségek osztályáról Nagykárolyba beteget szállító speciálisan erre a célra használt mentőautó érkezhet.
A munkamenet is átalakításra került az intézményben. Nyolc órás turnusokban dolgozik az egészségügyi személyzet azokon a részlegeken, amelyekben COVID-19-es betegeket kezelnek. A belgyógyászati és intenzív terápiás részlegen csapatokat alakítottak ki, amelyet egy orvos, két asszisztens, egy nővér, egy gondozó és a takarítószemélyzet egy tagja alkot.
Az egészségügyi minisztérium rendelkezéseinek megfelelően a kórház részlegein vizitet végző vagy kezelést nyújtó, illetve beteget vizsgáló orvos és az asszisztens kizárólag teljes védőfelszerelésben tevékenykedhet. A kórházi személyzet többi tagja egyszer használatos védőfelszerelést kap, valamint sebészeti maszkot és sebészeti kesztyűt. Ugyanakkor a zöld zónában, azaz a kórházi részleg adminisztrációs részén dolgozók számára a munkahelyi egyenruha mellett, a kesztyű és a maszk viseletét is kötelezővé tették.
A nagykárolyi kórház intenzív terápiás részlegén kezelt betegek megfelelő egészségügyi ellátása érdekében, a Szatmár Megyei Kórház öt lélegeztetőgépet, két életfunkciót figyelő monitort kölcsönzött az intézménynek.
A koronavírussal fertőzött betegek, a szatmárnémeti kórház, fertőző betegségek osztályán dolgozó orvosok által összeállított kezelési útmutatóval érkeznek Nagykárolyba. Bizonyos, az Unifarm által biztosított speciális gyógyszerek mellett hamarosan újabb készítmények is érkeznek majd a nagykárolyi kórházba.
A Szatmár Megyei Kórházból öt szakorvos érkezett a nagykárolyi intézménybe. Ők az intenzív terápiás, a gyermekgyógyászat, a fertőző, valamint a radiológiai részlegen dolgoznak.
Közlemény



You must be logged in to post a comment.