Ma tartja nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület a hagyományos táncháztalálkozóját. Mindenkit szeretettel várnak!
Bekukkantottunk a délelőtti kézműves foglalkozásokra.
Az idei rendezvény különlegessége az, hogy „a rekettyés fiatalok szervezik, hetek óta lázasan készülődnek” — tudatja Székely Sára, az egyesület vezetője. Hozzáteszi: „az egyesületi életben nagy hangsúlyt fektetünk az önkéntességre. A gyermekek és fiatalok, akik köztünk nőnek fel így tanulják meg értékelni egymás munkáját. Csapattá formálódnak, és megtanulnak együtt működni. Idén az utánpótlás csapatot is bevontuk a táncháztalálkozó lebonyolításába. ők azt a feladatot kapták, hogy a délelőtti gyermektáncházban legyenek a főszereplők, segédkezzenek a táncoktatásban. Szülők, helyi vállalkozók és a Communitas Alapítvány egyaránt támogatja az idei rendezvényt. 19. alkalommal vehetnek részt a nagykárolyi táncházasok és érdeklődők ezen a rendezvényen. 18 órakor, a gálaműsorban fellépnek partiumi és magyarországi vendégeink. Egy tematikus műsort is láthat a közönség, Maier Rajmond koreográfiáját a Csikuska táncosainak előadásában, a katonaéletről. Este közös vacsora és hajnalig tartó táncház várja az érdeklődőket. A talpalávalót Fodor Róbert és az Ördöngös zenekar húzza.”
Az alkalom tehát 10 órakor kezdődik, mégpedig a Szent László Közösségi Házban. Kézműves foglalkozásokra várják a kisebb-nagyobb gyerekeket, és ekkor tartják meg az Esztendőtől esztendeig e havi hagyományőrző rendezvényeit is. Délben gyerektáncház kezdődik.
A gálaműsor délután, mégpedig 6 órakor startol — a helyszín továbbra is a közösségi ház. Ennek keretében mindahány „rekettyés” csoport megmutatja a tudását.
Az egész napos rendezvény este a Nagykárolyi Kulturális Központ Deák Endre nevét viselő termében zárul. Ott 21 órai kezdéssel hajnalig tartó felnőtt táncház lesz — a zeneszóról az Ördöngös zenekar gondoskodik. Belépőjegyet 5 lej fejében lehet váltani a gyerekfoglalkozásokra, míg a felnőtteknek 10 lej ellenében a gálaműsorra.
Mindenkit szeretettel várnak!
You must be logged in to post a comment.