Értelemszerűen a szociáldemokrata értékeket állította előtérbe a csütörtökön megtartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján Ionuț Oneț nagykárolyi polgármesterjelölt. Ugyanakkor kitért a fiatalok érdekeinek képviseletére is: a többi között például egy városi Wifi-hálózat kiépítését szorgalmazta.
Rövid programismeretében a Szociáldemokrata Párt (román betűszóval: PSD) helyi szervezetének elnöke beszélt arról is, miként lehet még inkább a gyakorlatba ültetni mindezeket. Példának okáért folytatná a Simion Bărnuțiu Líceumban sikeresen bevezetett szakképzési módszert, hiszen a fiatalok munkahelyhez jutnak az iskola elvégzését követően. Támogatná a mezőgazdaságot, illetőleg mindenfajta beruházást, elvégre így lehet itthon maradásra bírni a fiatalokat, illetőleg hazavonzani azokat, akik már elmentek.

Hangsúlyozta, hogy az utóbbi években véghezvitt beruházásokat támogatta a város döntéshozó-testületének PSD-s frakciója. A rövidesen befejeződő elkerülőút kibővítésének ügyét kiemelten fontosnak nevezte – észak felől is kellene egy gyorsforgalmi út. Korábbi kezdeményezésükért, a ianculești temetőkápolna kialakításáért ezúttal is kiállt.
Beszélt arról, hogy az eltelt években igyekeztek minél több kormánytámogatást a városba vonzani. A Teremi út mellett a fiataloknak és szociálisan hátrányos helyzetűeknek kiépülő lakások, a megújult városháza a többi között mindennek is a szemmel látható eredménye – fejtette ki. Az előttünk álló időszakban ennek a munkának a folytatását kívánja csapatával folytatni – tette hozzá. Mint fogalmazott, elegyítik az idősebbek tapasztalatát a fiatalos lendülettel.
(megyeri)



You must be logged in to post a comment.