21 C
Nagykároly
2026. 06. 13.

Tartsuk be a szabályokat, ezt kéri a polgármester

Látogathatóak lesznek a nagykárolyi temetők október 31-én és november elsején is, jelentette ki Kovács Jenő polgármester.

Nagykároly elöljárója elmondta, mindenki nyugodt körülmények között emlékezhet elhunyt szeretteire, ezt a hagyományt nem befolyásolja a Covid-19 miatt kialakult pandémiás helyzet. Ugyanakkor azt kéri a temetőkbe kilátogatóktól, hogy viseljenek maszkot és tartsák be a szükséges óvintézkedéseket.

Voltak olyan hírek, melyek szerint zárva lesznek a temetők Mindenszentek ünnepén. Nincs ezzel kapcsolatban semmilyen rendelkezés, azonban a közrendért felelős szervek ellenőrzéseket végeznek majd, ezzel is nyomatékosítva, hogy be kell tartani a szükséges óvintézkedéseket. Arra kérem a nagykárolyiakat, hogy viseljenek maszkot a temetőkben is, kerüljék a tömegeket, a csoportosulásokat, tartsák be a távolságtartásra vonatkozó rendelkezéseket. Tudatában vagyok annak, hogy nehéz távolságtartónak maradni, amikor régen látott családtaggal, jó ismerőssel találkozik az ember, de ez most egy rendkívüli helyzet, viselkedjünk következetesen! Jelenleg a maszkviselés és a fizikai távolságtartás a leghatékonyabb módszer arra, hogy a koronavírus terjedését fékezzük”- jelentette ki a polgármester.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading