Szombaton az Erdélyi Kárpát-egyesület szervezésében a Tasnád-vidéki kerékpáros honismereti túrára került sor. A borongós, esőre hajló idő ellenére bizakodva gyülekezett a csapat a tasnádi Lidl parkolójában.
„A túrára összesen harmincnégyen indultunk el, huszonhatan Szatmárnémetiből, hatan Nagykárolyból érkeztünk két helyi erővel kiegészülve. Első célpontunk a tasnádi református templom volt. Itt Pakulár István lelkész bemutatót tartott a templom zivataros történetéről, bemutatva a templom kincses ládáját is. Innen Sződemeterre indultunk, ahova velünk tartott a közösségből 15 gyerek is, akik hősiesen tekertek a dimbes-dombos úton. Sződemeteren a Kölcsey Ferenc-emlékházat látogattuk meg, ahol örömmel láthattuk, hogy szépen haladnak a felújítással, méltó emlékhelyet állítva a költőnek. Innen a közeli településre, Tasnádszántóra tekertünk, öt tasnádi biciklissel kiegészülve. Szántón Paniti Zoltán lelkész és Husztig Róbert tiszteletes úr előadásában ismerhettük meg a helyi magyar közösség történetét, mely sok viszontagságon esett át. Itt egy hosszabb pihenőt is tartottunk. Elemózsiánktól és a szeretetvendégségtől feltöltődve vágtunk neki az Érmindszent felé vezető útnak. A széltől kicsit már megfáradva értünk Ady Endre szülőházához. Itt megtekinthettük az eredeti épületeket, bútorokat, használati tárgyakat, amelyeket valószínűleg a költő maga is megérintett. Sokan most jutottak el először el ide, számukra különösen nagy élmény volt. A látogatóház megtekintése után búcsút intettünk egymásnak, hisz néhányan biciklivel indultak haza Nagykárolyba, illetve a bátrak Szatmárnémetibe. A többség Tasnádnak vette az irányt, most Érszentkirály felől megközelítve a várost. A szembeszél megnehezítette utunkat, így egy kis kényszerpihenőt tartottunk Csögön, hogy ezután láncleesések ellenére is elérjük úticélunkat.
Köszönet elsősorban az időjárásnak, amely minden előrejelzés ellenére igen kegyes volt hozzánk. Köszönet a tiszteletes és tisztelendő uraknak, hogy szántak ránk időt és bemutatták csapatunk számára közösségük történetét. Köszönet minden résztvevőnek, hogy eljöttek, figyeltek egymásra és csapatként működtek együtt. Külön dicséret a kicsiknek, akik sikeresen teljesítették, az olykor felnőttek számára is kihívásnak számító 54 kilométeres túrát. Köszönet mindazoknak, akik segítettek a szervezésben és a túra lebonyolításában, biztosításában.
Remélem, mindenki számára élménydús és kellemes kikapcsolódás volt ez a kirándulás.”
Szöveg és képek forrása: Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmárnémeti Facebook-oldala
Az eseményről további fotókat szintén a szervezők Facebook-oldalán találhatnak az érdeklődők.
You must be logged in to post a comment.