Tematikus táborokkal színesítik a nyarat a rekettyések (Fotógalériával)

Ahogyan azt már az előző években megszokhattuk, a Rekettye Kulturális Egyesület szervezésében idén is számos nyári táborral készültek a gyerekeknek, ifjaknak. A táborok sorát a hangszeres tábor indította, ezt követte a hagyományos néptánctábor, a magyar anyanyelvű gyermekeknek szervezett román nyelvi tábor, míg a sort a kézművestábor zárja majd, augusztus 7-11. között. A részletekről, illetve a nyár további programjairól Székely Sára, az egyesület vezetője nyilatkozott.

„Kilencedik kiadásához érkezett a Rekettye Néptánctábor, amelyet a megszokott napközis program szerint tartottunk, a gyerekek által már ismert oktatókkal: Maier Rai foglalkozott a két kisebb csoporttal, a nagyokkal pedig az ő egyik egykori tanítványa, Plaszkó Bence és táncospárja, Renáta. Az éneket ezúttal is Óbis Kinga tanította, aki szintén innen nőtt ki a Rekettye szárnyai alól.

A nagyok az idei táborban szászcsávási és méhkeréki táncokkal foglalkoztak. Méhkerék egy Magyarországon található román falu. A táncházmozgalomban a méhkeréki táncot már nagyon korán felfedezték, mert nagyon erős tánckultúrája van, a mai napig táncolják a táncaikat, ezért a néptánckutatók, illetve a néptáncoktatók is felfigyeltek rájuk. Ezek nagyon nehéz, technikás táncok, de úgy éreztük, hogy ez a nagycsoport megérett arra, hogy ezekkel a táncokkal ismerkedjen. A kisebbek pedig nyárádmenti és bodrogközi táncokat tanultak.

Ahogy az előző években is, a kézműves tevékenységek terén is nagyon sok lehetőség állt a gyerekek rendelkezésére. Székely István fafaragást, vésést oktatott, a gyerekek nagy örömére. Az idei táborban hangszerkészítésre is lehetőségük volt a gyerekeknek, készíthettek sípot, emellett pedig népi játékokat faragtak, illetve a viaszolós technikával is megismerkedtek. A fafaragás mellett választható volt még a batikolás, makramézás, agyagozás, nemezelés, zsinórkészítés, körmön fonás stb.

Esténként a foglalkozások után vacsora, majd táncház várta a nagyobb táborozókat, illetve egyik este folk kvízre is sor kerül, hogy ne csak a táncanyagot ismerjék meg, hanem ennél többet is: mindenféle tudást ami ehhez kapcsolódik, a tájegységekről, adatközlőkről, olyan kiemelkedő személyiségekről, akik azzal foglalkoztak, hogy ezeket a népművészeti dolgokat összegyűjtsék, hogy abból mi aztán tudjunk dolgozni.

Nagyon örülünk annak, hogy az Encsről érkezett táncosok, a Csikuska együttes tagjait is visszatérő vendégeink között tudhatjuk. Dolgoztunk már többször együtt, a „Dunán innen Tiszán túl” címet viselő tehetségkutató versenyen is együtt indultunk, amire arany minősítést kaptunk. Nagyon örülünk annak, hogy ez egy élő, fejlődő kapcsolat.

Az is nagy öröm számunkra, hogy úgy tudunk néptánctábort szervezni, hogy a Rekettye zenészei muzsikálnak a táncházban. A közlemúltban Mikházán voltunk, egy az Erdélyi Hagyományok Háza által szervezett szabadegyetemen, amelyet azok számára szerveztek, akik Erdélyben népzene- és néptáncoktatással foglalkoznak. És amikor az erdélyi népzeneoktatás helyzetéről volt egy kerekasztal beszélgetés, akkor minden felszólaló méltatta a nagykárolyi népzene oktatást. A Rekettyés Népzenei Műhelynek ugyanis az a különlegessége, hogy egész Erdélyben nincsen sehol máshol furulya és koboz oktatás, csak nálunk (csak a moldvai csángóknál van még). Erre mi nagyon büszkék vagyunk, hogy van egy moldvai zenekarunk, hiszen a Komák zenekart immár szívesen hívják máshová is, és számon tartják őket.

Az általunk szervezett táborok azért nagyon fontosak nekünk, mert mindamellett, hogy szakmailag sokat haladunk és új dolgokat tanulunk, itt találkozhatnak, ismerkedhetnek egymással a különböző generációk. Ez egy nagyon jó kapocs így a gyerekek között. Külön hálát érzek azért, hogy a szülők annyira lelkesen jönnek segíteni az étkezések előkészítésében, illetve a főzésben. Nagyon sok segítő kéz gyűlt össze, így a táborok nemcsak a gyerekeknek fontosak, hanem a szülőknek is. Minden tábor egy nagyon jó közösségépítő hétnek számít, mely kiváló alkalom arra, hogy együtt legyünk. Még olyan is van, aki kifejezetten erre készül nyáron, és ilyenkor veszi ki a szabadságát, hogy itt lehessen velünk. És az a szép benne, hogy ez minden generációra érvényes, hiszen van például olyan nagymama, aki csörögét sütött a gyerekekkel, de készült nudli, illetve fánk is közösen. A tábort idén a Communitas Alapítvány, az Alconor kft., valamint a Varga Quattro kft. támogatta.

Mindezek mellett túl vagyunk egy népzenetáboron, ami szintén egy mérföldkő volt az életünkben, hiszen ez volt az első ottalvós népzenetábor. Az is egy nagyon különleges élmény volt, és szerencsére elérte a célját, vagyis azt, hogy a gyerekek megérezzék, hogy milyen az, amikor együtt muzsikálnak, amikor ők viszik a hangulatot. A táborban ugyanis napközben ment folyamatosan az oktatás, este csűrmozi volt, ezután pedig rögtönzött táncház, mindenki vette a saját hangszerét, és ahol tudott beszállt a muzsikálásba. Nagyon jó volt látni, hogy unszolás nélkül, maguktól beálltak. Az egész nagyon varázslatos volt, az Üveghegyen sátoroztunk, a Tündérlakban volt a furulyaóra, a Bodzavárban a hegedű. A megszokott oktatók mellett csatlakozott hozzánk Ferenc Áron Szentgyörgyről, akit egyszerűen imádtak a gyerekek. Ő ritmusórákat tartott, és vele mindenkinek volt órája, és elképesztő, hogy mit ki tudott hozni a gyerekekből.

A néptánctábort követően újabb tábor kezdődött július 24-én, mégpedig a román nyelvi tábor, magyar anyanyelvű gyermekek számára, a Communitas Alapítvány és a Steiger kft. támogatásával. Erre a táborra minden évben nagyon nagy az igény, de sajnos nem tudunk mindenkit fogadni, mert a hatékony munka érdekében korlátozott a létszám. Az oktató Végh Éva, aki Kolozsvárról érkezik, és nagyon tapasztalt ebben a témában, zseniálisan foglalkozik a gyerekekkel. Így ez egy élménytábor lesz, ahol a nyelvi készségeket fejlesztjük, teljesen játékosan, a gyerekek számára szinte teljesen észrevétlenül.

Azt pedig a Nagycsaládos táborunk követi, amely most a Rétközi tónál lesz. Ezt a tábort a Gold T Farm gyógyszertár és a Heta Logistic cég, illetve a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége támogatják. Ez azért is a szívünk csücske, mert örülünk annak, hogy Nagykárolyban és környékén sok nagycsalád él, csak nem tudunk egymásról. A tábor maga is azért született, hogy összekapcsoljuk ezeket az embereket. Megerősítjük egymást, hiszen minden korosztály a 18 évestől egész a kisbabáig lesz ebben a táborban, de mégis van egy nagyon erős összekötő kapocs, az, ahogyan gondolkozunk a világról. Ez nagyon érdekes, hogy mikor először voltunk nagycsaládos táborban Sólyomkőváron, akkor éreztük meg ezt, hogy ez egy olyan közös alap, amely áthidalja azt, hogy teljesen másféle emberek vagyunk, és teljesen más életstílusunk is van.

Az, hogy csatlakoztunk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségéhez nagyon sok programot kínál számunkra, így például minden évben ellátogatunk az Országházba. Ezenkívül az idén először került megszervezésre Magyarországon a Szülők napja, amire mi is kaptunk meghívást. Tőlünk két család vett részt a programon, és a beszámolóikból kiderült, hogy ez egy nagyon jó rendezvény volt, aki ott volt, az valóban feltöltődött. Ők azt mondják, hogy szülőnek lenni nemcsak nagy feladat, hanem nehéz is, és kell egy nap, amikor erre külön felfigyelünk, és feltöltjük a szülőket. Ezek fényében ez egy olyan nap volt, amikor a gyerekeknek külön szerveztek programokat, hogy közben a szülők is feltöltődhessenek masszázzsal, színtanácsadással és csupa jó dologgal.”

Bagossy Andrea

Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban