21 C
Nagykároly
2026. 06. 13.

Templombúcsút ünnepeltek a nagykárolyi görögkatolikusok

A Nagykárolyi Magyar Görögkatolikus templom ünnepe Urunk mennybemenetele, mivel Deskó Gergely a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye általános helynöke, Olsavszky Mihály Mánuel püspök (1742-1767) idejében ezen az ünnepen szentelte fel az 1736-39 között épült templomot.

Az idei búcsút május 17-én, vasárnap tartották. Először az Istenszülő Szűz Máriát köszöntötték a Paraklisz szertartásában Ft. Vadas Krisztián parókus vezetésével, majd az ünnepi Szent Liturgia következett, melyet Ft. Verdes Miklós, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára, a Debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon lelki igazgatója mutatott be a meghívott papsággal együtt.
Miklós atya, aki feleségével és gyermekeivel együtt érkezett, Jézus mennybemenetelének minket személyesen érintő három vonatkozásáról beszélt a szentbeszédében. Az egyik, hogy Jézus felment ugyan a mennybe, de nem hagyott el bennünket, hanem elküldte a Szentlelket, hogy megerősítse és képesekké tegye a követőit a hiteles keresztény életre. Ugyanakkor mennybemenetele előtt még utoljára beszélt tanítványainak Isten országa dolgairól és bizonyította, hogy ő az Isten Fia, ugyanaz, aki emberré lett, tanította őket, csodákat tett, együtt evett velük, értük szenvedett, meghalt a kereszten, de harmadnapra feltámadt. Harmadik gondolatában rámutatott, hogy ha őszintén belegondolunk, mi gyakran nem az Isten országa dolgaival vagyunk elfoglalva, hanem a saját földi életünkkel – ami teljesen természetes – családunkkal, munkánkkal, megélhetésünkkel, terveinkkel, azonban hozzáfűzte, hogy életünk része a templom is, amely Isten országát jeleníti meg számunkra. Ez a templom, és minden templom az a hely, ahol Krisztussal ma is találkozhatunk, hitünket megélhetjük és személyes kapcsolatot alakíthatunk ki Istennel.
A Szent Liturgia végén ünnepi körmenetet tartottak, majd a terített asztalnál folytatódott az együttlét a templomkertben és a Parókián.
Az áldás előtt Ft. Cociorva Lucian esperes köszöntötte a híveket.
„Köszönet illeti a görögkatolikus híveket a közösségi összefogás ért Vadas Kinga tisztelendőasszony vezetésével, a nagylelkű önkéntes segítőket, támogatókat és a Polgármesteri hivatalt – melynek képviseletében Fazakas Zoltán alpolgármester volt jelen – a búcsú megszervezésében nyújtott mindennemű segítségért.
Az eseményt az Erősödő Kárpátmedence Program keretében a Bethlen Gábor Alap is támogatta”- fogalmazott Vadas Cristian Stefan görögkatolikus parókus.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading