21 C
Nagykároly
2026. 06. 13.

Tervek, elképzelések: beiktatták a régi/új polgármestereket Nagykároly környékén

Az elmúlt hét igencsak eseménydúsan alakult, hiszen úgy a városban, mint a vidéki községekben polgármesteri és tanácsosi eskütételekre került sor. A vidék polgármestereit rögtön új mandátumaik első napjain kerestük meg, hogy meséljenek terveikről.

Börvelyben Azurák Krisztián polgármester első mandátumát kezdi, Csanáloson újrázik Schupler Tibor polgármester, Csomaközön Schwarzkopf János már rutinos polgármesternek számít, míg Érkáváson szintén újonc Nagy Barna polgármester.

Második mandátumát kezdte meg Kaplonyban Megyeri Tamás Róbert polgármester, Kálmándon pedig Sütő Imrét iktatták be hivatalosan is a polgármesteri tisztségbe. Mezőfényen Brém László polgármester folytatja a munkát, de maradt a folytonosság Mezőteremen is Tarr Miklós polgármester személyében, illetve Mezőpetriben is Marchis Ottó polgármester kezdi meg az újabb ciklust.

„Mostmár kezdődhet az igazi munka! Az előttünk álló kihívások nem könnyűek, de bízom benne, hogy együtt, közösen meg tudjuk oldani őket. Ezért is elsődleges célomnak azt tekintem, hogy közelebb hozzam az embereket a vezetéshez, minél több legyen a kommunikáció köztünk, minél jobban figyeljünk a hétköznapi problémákra, amelyekkel mindannyian kűzdünk. Szeretném, ha az emberek nem egy nyűgként tekintenének arra, ha be kell jöjjenek a hivatalba egy-egy ügyet elintézni. Persze, a bürokrácia sokszor érhetetlen és haszontalan folyamatát nem tudjuk kikerülni, az mindenkinek egy szükséges rossz – nekünk is – de a hozzáálláson nagyon sokat lehet javítani. Arra fogunk törekedni a helyi tanáccsal közösen, hogy Börvely községben az életszínvonal folyamatosan növekedjen. Ehhez szükség van infrastrukturális beruházásokra és kulturális programokra is. Mindkét irányba vannak terveink. Az első, és legfontosabb – ami úgy néz ki lassan zöld utat is kap – az az ivóvíz és – szennyvízhálózat kiépítése a községben. A legfontosabb célkitűzés most ez kell legyen. A helyi tanács Börvelyben sokszínű: az RMDSZ, az EMSZ, a PSD, a PNL és az AUR pártok tagjai alkotják, de nagyon fontos, hogy mindannyian túllépjünk a saját érdekeinken és a község jólétét tegyük az első helyre” – mondta Azurák Krisztián polgármester.

„A legfontosabb a következő négy évben, hogy a megkezdett és a megnyert pályázatokat, amiből jelenleg hét darab is fut, sikeresen le tudjuk zárni, az eredményeknek együtt tudjunk örülni. A község évek óta próbál megoldást keresni a szennyvízhálózat kiépítésére, sajnos sikertelenül. Viszont továbbra sem adjuk fel, a következő időszakban is kiemelet prioritást fog élvezni ez a projekt és reméljük, hogy egyszer csak ránk kacsint a szerencse – mondjuk a kritériumok megváltozásában – és mi is megvalósíthatjuk egy régi álmunkat. A továbbiakban is a csapatmunkára fogunk törekedni. Az elmúlt négy év bebizonyította, hogy sokkal egyszerűbb és átláthatóbb a munka, ha az ember csapatban gondolkodik és nem egyedül próbálja megoldani a problémákat. Mi egy csapatot szeretnénk továbbra is alkotni a csanálosi lakosokkal, hiszen miért ne tennénk? Közös a célunk: a község fejlődése. A közös cél pedig közös munkát és közös sikereket szül. Ezt erősíteni szeretnénk a minél jobb kommunikációval, a lakosok bevonásával a döntéshozatalba és az igények meghallgatásával, ahogyan tettük azt az elmúlt négy évben is. A belénk vetett bizalmat ezúton is köszönjük, munkával fogjuk meghálálni!” – nyilatkozta Schupler Tibor polgármester.

„Nagyon sok különböző stádiumban levő pályázatunk van, amelyeket folytatni szeretnénk a következő négy évben. Az egyik legnagyobb egy aszfaltozási projekt, melynek keretén belül Gencsen, Érkáváson, Hatvanban és Dilești-en aszfaltozunk. Most értünk el oda, hogy az első réteg aszfalt meglesz, és akkor elkezdik majd a hidakat is csinálni. Reméljük, hogy tavasszal sikerül a második réteg aszfaltot is letenni, és nyárra befejeződhet a teljes munkálat. Mindez az Anghel Saligny program keretén belül valósul meg, a teljes befektetés 12 millió lejt tesz ki. A PNRR keretén belül beadtunk egy pályázatot az iskola és az óvoda felújítására, ez is folyamatban van. Kicsit nehézkesen haladunk, de a tervek szerint az iskola tavasszal már készen lesz. A pályázat külső szigetelést, nyílászárócserét, az elektromos vezetékek cseréjét, a fűtésrendszer felújítását, napelemek elhelyezését foglalja magába. Mivel ezek az épületek régiek, így a pályázat elég komoly önrészt igényelt, részben ennek is köszönhető, hogy egy elég komoly deficittel kezdjük a következő évet, de bízunk benne, hogy minden kialakul majd. Egy PNRR 2-es pályázat révén került felújításra a Kávási iskola, amely 90%-ban készen is van, hamarosan sor kerül majd az átadásra. Szintén pályázati forrásból létesül majd egy napelempark a hivatal hátánál levő területen, erre már a kivitelező is megvan, és terveink szerint még az idén kész is lesz. Ez fedezné a közvilágítást, illetve a középületek működéséhez szükséges energiaellátást, így az eddig erre fordított összeg a jövőben megmarad a község számára. Mindezek mellett van egy pályázatunk egy idős otthon kialakítására, amely most licitálási fázisban van. Kicsit elnyúlik, mert aki elvesztette a licitet, az felebezett a döntés ellen, így most várjuk a fejleményeket. Ez egy fontos pályázat lenne, ami azért is jó, mert nincs benne önrész, így nem tesz plusz terheket a helyi költségvetésre. Ugyanígy nincs önrésze az érkávási óvoda felújítását megcélzó pályázatnak sem, hiszen az is egy nagyon új épület. Bízunk benne, hogy minden a terveink szerint alakul, és jól tudunk majd haladni a község fejlesztését szolgáló pályázatokkal”– nyilatkozta Nagy Barna, érkávási polgármester.

„Miről szóljon a közös munkánk? Az egyensúlyra való törekvés a legfontosabb célkitűzésem polgármesterként a következő négy esztendő viszonylatában. Kaplony az én értelmezésemben átmenet falu és kertváros között. Úgy érzékelem, hogy mindkét településformának van létjogosultsága. Következtetésként a helyhatóságnak igyekeznie kell egyensúlyt teremteni a kettő elvárás között. Szintén az elfogulatlanság kell hogy jellemezze a hivatali közigazgatást példának okáért szociális téren. Kell segíteni a nehezebb sorúakat, ugyanakkor semmiképpen sem kell ezt a munkájuk révén jobb életkörülmények között élőkkel szemben véghez vinni. Kompromisszumra, megalkuvásra azonban semmiképpen sem szabad nyitottnak lennünk a lakossággal való kapcsolattartás terén. A hivatali munkaközösségnek kutyakötelessége, hogy a törvényes lehetőségeken belül mindent megtegyen a kaplonyiak érdekében. Még olyasmit is, ami nem bizonyosan a meghatározott feladata. Hogy egyebet ne említsek meg: például kell segítenünk a különféle kérvények kiállításában. Mindezek mellett mindinkább szigorúaknak kell lennünk az egyre-másra szigorodó szabályok betartásában. Akkor is, ha ez a hozzáállás rövid távon népszerűtlenséget eredményez. Például az építkezési engedélyekre szükség van. Az komoly dolog! Elengedhetetlen a háziállatok oltása is. És még számos ilyen terület van, amiket bizony a lakosok hosszú távú érdekét szem előtt tartva mind jobban kell betartatnunk. Azért, hogy ne jöjjön egyszerre nagy büntetés valami országos hivatal részéről. Jobb felkészülni, apránként, mintsem egyszerre nagyon megijedni. A szigorúbb hozzáállás kapcsán engedtessék meg nekem megjegyezni, hogy fontosak a példaértékű üzenetek, elképzelések. Azonban a település ügyeit – ha tetszik, ha nem – bizony el kell intézni. Pénzbeli forrásokat kell szerezni, problémákat kell megoldani. Olykor „ügyeskedni” kell, máskor megalkudni, lobbizni – nem „piszkosan”, de mindenképpen pragmatikusan. Ezen hozzáállás támogatását kérem a helyi döntéshozó-testülettől. Biztosíthatom mindkét frakkció tagjait arról, hogy minden ügyben igyekszem egyeztetni velük. A döntéseik következetes betartására fogok törekedni. Mintegy cserébe pedig azt vagyok kénytelen elvárni, hogy továbbra is a közösség érdekeit tartsák szem előtt, semmiképpen sem egyéni, avagy egyéb, netán pártos érdekeket. Hajrá, Kaplony!” – mondta Megyeri Tamás Róbert, kaplonyi polgármester.

„A legfontosabb talán az, hogy a június 9-ei választás során ismét bizalmat szavazott nekünk a lakosság, és így biztosított a folyamatosság. Annak köszönhetően, hogy ugyanazzal a tanácsosi csapattal tudunk tovább együtt dolgozni folytathatjuk a már elkezdett munkát. Így azokat a terveket, amelyeknek a megvalósítását már elkezdtük, azokat be fogjuk tudni fejezni. Van egy sor olyan pályázat ugyanis, amelyet az előző mandátum során már elindítottunk. Ezek közé tartozik az Anghel Saligny program, emellett megnyertünk egy pályázatot egy napelempark létesítésére, amelynek a kivitelezési szerződését a következő hetekben fogjuk aláírni. Folyamatban van egy pályázat az iskola felszerelésére a PNNR-n keresztül, amely szintén licit alatt van, tehát igyekszünk minél hamarabb befejezni. Természetesen ezeken túl is vannak terveink, bőven van még mit tenni. Ilyen például a játszótér és a szabadidőpark bővítése, a kultúrotthon rendbetétele – külső hőszigetelése, illetve belül a szükséges javítások elvégzése –, hiszen látjuk, hogy ezekre van igény, jelenleg is folyamatos használatban vannak. Ugyanakkor lassan szükségessé válik a polgármesteri hivatal épületének tetőcseréje is, eddig is javítgattuk, de most már komolyabb cserére van szükség. A további terveink azonban részben az anyagi forrásainkon múlnak majd. Meglátjuk, hogyha befejeződnek a folyamatban levő pályázatok milyen fejlesztések férnek még bele. Szükség lenne például a mezei bekötőutak lekövezésére, mivel a mezőgazdasági gépek felhozzák a sarat a főútra. Emellett szeretnénk felújítani a templom előtti parkot is, hiszen sok minden megérett a cserére. A további tervekkel azonban még várnunk kell, hiszen nemsokára ismét választások lesznek, amin sok múlhat. Nagyon reméljük, hogy az RMDSZ csapata kormányra kerül, és így segíteni tudják majd a mi munkánkat is. Emellett meg kell várnunk azt is, hogy milyen finanszírozási programokat írnak ki, és azokhoz kell idomítani az ötleteinket is. Hiszen, ahogy eddig, a következő négy évben is szeretnénk lépésről lépésre haladva mindent megtenni a falu fejlesztése érdekében.” – mondta Brém László mezőfényi polgármester.

„Természetesen nagyon sok tervünk van a következő négy évre is, de a megvalósítás nagyban a rendelkezésre álló anyagiak függvénye lesz. Vannak jelenleg is futó pályázataink, és sok olyan dolog is van, amelyet önerőből szeretnénk megvalósítani. Folyamatban van egy pályázatunk a PNRR-n keresztül, amely az iskola felszerelését foglalja magába, amely immár végső stádiumban van, hiszen a napokban írjuk alá a szerződést a beszállítóval. Ez egy átfogó pályázat, amely magába foglal bútorzatot, informatikai labort, és a termek teljes belső felszerelését. Van egy AFM pályázat, amelynek a szerződését már alá is írtuk, ebben két elektromos autótöltő állomás szerepel, amelyek a hivatal előtti parkolóban kapnak majd helyet. A CNI-n keresztül van egy megnyert pályázatunk egy 108 férőhelyes sportcsarnok megépítésére, amelyre már a kivitelező is megvan, amint lehet aláírjuk vele a szerződést is. Szintén a PNRR-n keresztül közösen pályáztunk Csomakköz és Érkávás községgel elektromos mikrobuszokra. Ezekkel a buszokkal tudjuk majd szállítani a fellépőket, illetve a sportolókat a különböző kulturális és sporteseményekre. A projektben 6 elektromos busz szerepel, így 2 busz jut majd minden község számára. Ez a pályázat is közbeszerzés alatt van, így napokon belül lezárul. Van egy nagy pályázatunk is, az Anghel Saligny program, mely értéke 13 millió lej, ennek keretén belül mindhárom településünkön szeretnénk a járdákat és a kocsibeállókat megcsinálni, illetve rendbe tenni. Ha ezek elkészülnek, akkor megkezdődhet majd a zöldövezetek rendbetétele. Illetve most lett kész a Mezőteremen a szennyvízhálózat, így várjuk a lakosok jelentkezését a hivatalban, hogy mindenki megkaphassa az engedélyt, hogy rácsatlakozhasson. Szeretnénk folytatni tavasszal a mezei bekötőutak lekövezését is, amelyet már az idén elkezdtünk.

Van előkészítve egy pályázatunk a nagy iskola teljes felújítására, de ezzel kapcsolatban még várunk olyan kiírást, ahová beilleszthető. Az óvodát és a kisiskolát önerőből már felújítottuk, de a nagy iskola sajnos meghaladja a forrásainkat, így erre készítettünk egy pályázatot, reméljük hamarosan találunk hozzá megfelelő kiírást. Szintén önerőből, az egyházzal közreműködve szeretnénk egy emlékművet állítani a község központjában a deportáltak emlékére. Ez most tervezési fázisban van, már vannak látványtervek, hogy hogyan is fog majd kinézni. Ha minden jól alakul tavasszal kezdjük meg majd a kivitelezést” – hangsúlyozta Tar Miklós, Mezőterem polgármestere.

 

 

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading