Főhajtással emlékeztek a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság munkatársai a tíz évvel ezelőtt elhunyt Deák Endrére. A nagykárolyi református temetőben nyugvó művész sírjánál, Bogdan Georgescu helyezett el koszorút.
„A napokban volt tíz éve, hogy Deák Endre, a régizene ismert és elismert képviselője eltávozott az élők sorából. Nem csak nagyszerű zenei szakembert veszítettünk személyében, de egy kiváló barátot és kollégát is. Emlékét megőrizzük”- mondta Georgescu.
Keresztesi Ildikó, a 2017. július 31-én, első alkalommal Deák Endre emlékére megszervezett, régizene fesztiválon elhangzott beszédét közöljük az alábbiakban.
*********
„Mi a régizene? Mennyire régi? Miként képes megszólítani minket, és miért van rá szükségünk? Számtalanszor boncolgattuk, beszélgettünk ezekről a témákról Deák Endrével, mesterünkkel, barátunkkal.
Deák Endre egész életét a zenének szentelte. Hatalmas műveltsége, szellemi érték-központú életszemlélete tette őt kiváltságossá. ‘Fényesen megtestesítette a mai értelemben vett végváriságot’ – mondták róla 2007-ben Budapesten, a Tinódi-díj átadásakor elhangzó laudációban.
Ki volt Ő?
Elsősorban zenetudós, aki egykori barátja, Babrik József nyomdokaiba lépett, és kutató-felfedező munkát végzett Erdély fontos könyvtáraiban: a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtárban, valamint a gyulafehérvári Batthyaneumban. Mindezt 1982-ben, amikor sem számítógép, sem fénymásoló, csak nehezen kiolvasható fekete-fehér fényképkópiák álltak rendelkezésére. A máig kiadatlan háromszólamú cseh és latin himnuszokat tartalmazó 16. századi Hymni Latini 49 darabjának rekonstruálása egy ‘zenei régész-restaurátor’ alapos és aprólékos munkáját igényelte. E nagytudású, szenvedélyes kutatómunkának sokat köszönhetünk. Elsősorban a reneszánszkorból származó erdélyi vonatkozású zenedarabok felkutatása és megszólaltatásának módja érdekelték. Pályája kezdete óta érdekelte a régi korok zenéjének lejegyzési módja.
Kíváncsi volt a kották eredeti formájára.
Gyakorló lantjátékos volt. Nemzetközi szinten is az egyik legszakavatottabb Bakfark Bálint-kutató és előadóművész volt. Közvetlenül kéziratokból – tehát modern átiratok hiányában is – tudta olvasni a reneszánsz lant-darabokat.
Sokszor felmerül bennem a kérdés: hogyan sikerült ezt az akkor újdonságnak tűnő régizene műfajt meggyökeresíteni Nagykárolyban… és igényes szakmai önkifejezésének eszközévé tenni?
Együttes-alapító volt.
1977-ben, egy évvel azután, hogy Nagykárolyba került, két zenetanár társával együtt megalakította a nagykárolyi régizene-együttest, amelynek 1980 óta magam is tagja vagyok. A Collegium együttes megszakítás nélkül 35 évig, Endre haláláig működött. Belföldön és külföldön is számtalan alkalommal és helyszínen bizonyítván, hogy a közönség szereti, igényli, értékeli. Endrével együtt mindnyájan éreztük, hogy ezek a zenék gyönyörűek, izgalmasak, kitágítják látókörünket és táplálják lelkünket. A kevéssé ismert, és a klasszikus zenetörténet által kissé alulértékelt műfaj rekonstruálása mindnyájunk számára fontos feladat lett.
Meggyőződésünkké vált, hogy a régi korok zenéi a hozzájuk illő előadói gyakorlat révén kelhetnek új életre. Közös próbáink és előadásaink folyamán egy izgalmas zenei szellemi műhely alakult Nagykárolyban, amelyet 2012 Endre sajnálatos, és óriási veszteségként érő halála óta a Carmina Renascentia együttes képvisel.
Minden koncertünk, és ez a mostani fesztivál is azt bizonyítja, hogy ez az a pont, ahol múlt és jelen összeér, és Deák Endre eszméje tovább él. A zene, amit mindnyájunkkal megszerettetett, tovább szól.”
Keresztesi Ildikó
You must be logged in to post a comment.