Tíz évvel ezelőtt jött létre a Stella Maris Integrációs Központ

A Stella Maris Integrációs Központ idén ünnepli megalakulásának 10 éves évfordulóját. Ennek apropóján beszélgettünk a kezdetekről, a jövőről és az elmúlt 10 év örömeiről, nehézségeiről, kihívásairól.

A németországi Winter házaspár közbenjárása, támogatása révén 10 évvel ezelőtt felépült Nagykárolyban egy központ, mely a roma gyerekek integrációját, felkarolását tűzte ki célul. A Stella Maris Integrációs Központ munkatársai az elmúlt években töretlen lelkesedéssel és odaadással dolgoztak ennek a célnak a megvalósításán. Bár a tervezett nagyszabású jubileumi ünnepségre a járvány miatt nem kerülhetett sor, kérésünkre Hompóth Lehel, a központ vezetője kicsit összefoglalta az elmúlt 10 évet, hogy betekintést nyerhessünk a központ működésébe és mindennapjaiba.

– Kezdjük az elején, hogyan jött létre a központ?

– A püspökség már 2010 előtt is nagyon jó kapcsolatot ápolt a németországi Fogorvosok Szövetségével és a Lázár Lovagrenddel. Ők már ebben az időszakban is aktívan támogatták a helyi közösséget, többek között a Szent László Közösségi Ház felújításában is részt vettek. Nem csak nálunk tevékenykedtek, illetve tevékenykednek a mai napig, hanem szerte a megyében és Erdély különböző pontjain is, ugyanakkor világszerte jelen vannak, így Nepálban, Kenyában és Brazíliában is.

10 évvel ezelőtt egy alkalommal ellátogattak Nagykárolyba Borota atyához, a Szentlélek plébánia lelkészéhez, aki már ebben az időszakban is foglalkozott a roma közösséggel, a telepen egy sátorban tartott nekik szentmiséket, keresztelőket már ebben az időben is. Ekkor az atya ötlete nyomán mindannyian ellátogattak a telepre, és ekkor született meg a központ gondolata, és az elhatározás, hogy ezt létrehozzák. Az épületet 2010-ben húzták fel, felszentelésére és a hivatalos megnyitóra pedig ugyanebben az évben október 15-én került sor.

Az első években édesanyám, Hompóth Mária vezette az intézményt. Én, mint önkéntes itt voltam a kezdetektől, folyamatosan segítettem, amiben csak tudtam, részt vettem minden programban. Az első időszakok számomra leginkább a tanulásról szóltak, nagyon sokat tanultam az itt dolgozó pedagógusoktól, akik komoly szakértelemmel és türelemmel foglalkoztak, foglalkoznak a gyerekekkel. Az elmúlt 10 évben nagyon sok jó pedagógus és önkéntes megfordult nálunk, akiktől sok mindent el lehetett lesni. Ugyanakkor folyamatosan tanultam maguktól a gyerekektől is, így az én pedagógiai ismereteim ezen elemekből gyúródtak, tevődtek össze.

– Mik a központ fő tevékenységei?

– Rögtön a központ felszentelése után máris működésbe lépett, vagy inkább ide helyeződött az óvoda. Ugyanis az óvoda addig is működött, csakhogy a telepen belül helyezkedett el, és így nagyon sok volt a külső, zavaró tényező, nem igazán lehetett hatékony munkát végezni. Szükség volt arra, hogy kicsit eltávolodjanak a szülőktől, a közösségtől.

Az óvoda mellett pedig, szintén a nyitás napjától délutáni oktatás is működik a központban, ahová a gyerekek iskola után jöhetnek. A hatékony munkavégzés érdekében ennek az a feltétele mind a mai napig, hogy előtte, aznap elmenjenek iskolába, és csak így jöhetnek ide délután, ezzel azt is biztosítjuk, hogy ne lógjanak az iskolából. A délután folyamán segítünk a házi feladatok megírásában, illetve akinek szüksége van rá, annak segítünk felzárkózni írás, olvasás, számolás terén. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a tanítónőkkel, osztályfőnökökkel és iskolaigazgatókkal, hogy tudjuk, hogy melyik gyermek jár iskolába, ki hogyan halad, kivel van esetleg valami gond. Mindemellett édesanyám az elején, mint roma mediátor is dolgozott az iskolában, így mindkét helyen felügyelni tudta a gyerekeket, délelőtt is az iskolában, és délután is a központban. Az iskolához szükséges tanszereket is mi biztosítjuk a gyerekek számára.

Az óvodába jelenleg 25 gyermek jár, a délutáni oktatásra is körülbelül ugyanennyi alsó, illetve felső tagozatos diák. Ez a maximális kapacitásunk, ennyire vagyunk akkreditálva. Ezzel ugyanakkor le is fedjük a telepen élő gyerekeket, eddig elégségesnek bizonyult. Ez most a korlátozások miatt kicsit csökkent, de szerencsére nem sokkal, mivel nagy termeink vannak, így némi átszervezéssel gyakorlatilag probléma nélkül tud működni az oktatás tovább. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy sok diákunk az Elméleti Líceumba jár, így már indulásból külön vannak osztva, így pedig könnyen kivitelezhető, hogy egyszerre ne legyenek sokan a foglalkozásokon. A járványhelyzet komoly kihívások elé állított minket, nagyon nehéz volt a hosszú kihagyás után újra meggyőznünk a szülőket, illetve a gyerekeket, hogy továbbra is járjanak iskolába, illetve a központba. Folyamatosan követjük, hogy melyik gyereknek milyen programja van, illetve biztosítjuk a szükséges eszközöket az online tanuláshoz. Ez az időszak komoly változásokat hozott, és folyamatos a bizonytalanság, de minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy alkalmazkodjunk és sikeresen átvészeljük.

Mindezek mellett higiéniai segítséget is nyújtunk, itt le tudnak zuhanyozni, az itt lévő mosógépekkel kimossuk, rendbe tesszük a ruháikat, illetve cseréljük is őket, mikor szükséges. Ezekre minden egyes gyermek esetén külön odafigyelünk. A gyerekek fejlődésére is odafigyelünk, a házvezetőnőnk külön gondot fordít a lányokra, figyeli a serdülőket, beszélget velük, válaszol a kérdéseikre, foglalkozik a problémáikkal.

Ugyanakkor évről évre próbálunk mindig új dolgokat behozni a központba. Így jött be a zeneoktatás, amit nagyon szeretnek a gyerekek. Ennek két formája van, kórus, illetve hangszeres oktatás formájában valósul meg. A gyerekek Béci bácsi segítségével hegedűn, gitáron, furulyán, citerán, zongorán tanulhatnak. Emellett élni szoktunk a város adta lehetőségekkel is, így járunk a Rekettye Kulturális Egyesület, illetve a Művelődési Központ foglalkozásaira is.

Itt helyben is nagyon sok programot szerveztünk, illetve szervezünk számukra, megünnepeljük az év jeles eseményeit, tartunk például karácsonyi, anyák napi ünnepséget, illetve nálunk mindez kiegészül a Roma Nemzetközi nappal, amit szintén megünneplünk. Igyekszünk odafigyelni arra, hogy az integrálás mellett ne vegyük el teljesen a saját kultúrájukat, szokásaikat, hagyományaikat. Rendszeresen hívunk roma előadókat, illetve roma nyelv tanulására is volt lehetőség.

Szerintem az egyik legsikeresebb dolog az volt, amikor elvittük őket táborozni. Az egyházmegye rendszeresen lehetőséget biztosított arra, hogy 2-3 diákot elvihessünk az egyházmegyei táborokba. Ez egy hihetetlenül nagy élmény volt a résztvevők számára, és nagyon nagy változást hozott az életükbe, illetve a személyiségükbe, melynek hatása még nagyon sokáig megmaradt. Az egy hét alatt egy csomó új gyerekkel találkoztak, akik hamar befogadták őket, így megismertek egy sor új dolgot, sok új tapasztalatot szerezhettek.

A különböző tevékenységek mellett már az elejétől nagyon komolyan odafigyeltünk a gyerekek lelki életének fejlődésére is, a lelki integrációjukra. A hónap minden második hétvégéjén itt van helyben szentmise, a többi vasárnap pedig mi megyünk el a Szentlélek templomba. Az évek folyamán pótoltunk, illetve tartottunk keresztelőket, a segítségünkkel járnak hittanórákra, így kerül sor az elsőáldozásra, bérmálásra is, mindenkinek megfelelő időben. Ebben a témában nagyon fontos a példamutatás, azt látják, hogy mi az oktatók is járunk templomba, részt veszünk a különböző foglalkozásokon, így ők is ezt követik, ez lesz a természetes számukra.

– Mennyire voltak nyitottak a gyerekek, illetve a szülők ezekre a tevékenységekre, programokra? Vannak-e pozitív visszajelzések?

– A számos nehézség és komoly kihívás mellett nagyon sok pozitív élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam az elmúlt 10 év folyamán, amely mindig új hitet, kitartást és erőt ad a jövőre nézve. Ilyen például az, amikor önzetlen, komoly összefogásnak lehet tanúja az ember, amikor a cigány közösség egy emberként támogat és segít egy szegény, a többségi nemzetiséghez tartozó családot a túlélésben, amikor itt a központban kicsik és nagyok egyaránt lelkesen segítenek nekünk a mindennapi teendők elvégzése során, amikor az utcán már messziről integetnek és hangosan üdvözölnek, és még sorolhatnám. Ugyanakkor látványos változás ment végbe a telepen is, természetesen még mindig van min javítani, de már sokkal rendezettebbek, sokkal tisztábbak, jobban odafigyelnek arra, hogy hogyan és milyen körülmények között élnek. Ennyi év után most már kezdjük látni a hosszú távú hatásokat is, van olyan gyermek, aki óvodásként kezdte nálunk, és most már tizenegyedikes a szakközépiskolában, van, aki immár a Polipolnál vagy a Continentálnál dolgozik, illetve olyan is, aki a saját lábára állt, albérletben lakik, és szintén dolgozik. Az az elsődleges célunk, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen ide jártak később képesek legyenek a felügyeletünk nélkül elvégezni egy szakközépiskolát, munkát tudjanak vállalni, hogy a gyerekeik szintén idejárjanak, és azok így még egy szinttel feljebb léphessenek, és akár ki tudjanak törni a telepről.

A gyerekekre viszonylag jól és könnyen lehet hatni, folyamatosan azon dolgozunk, hogy jól érezzék a központban magukat, hogy vissza akarjanak jönni másnap is. A szülőkkel már sokkal nehezebb dolgunk van, hozzájuk sokkal több türelem kell, és szükség van materiális eszközökre, konkrét segítségnyújtásra ahhoz, hogy ők is engedjenek, változzanak. Komoly nehézség, hogy mi vagyunk a frusztrációjuk levezetésének elsődleges eszköze, ha valami gondjuk, sérelmük van, az rögtön rajtunk csattan. Ez azonban a munkánk része, ezt ez kell fogadni, hogy ez ezzel jár, és ugyanúgy folytatni tovább.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a külső támogatóinknak, a püspökségnek, az önkormányzatnak, a németországi pártfogóinknak, Borota atyának, hiszen az ő segítségük elsődleges fontosságú számunkra, fennmaradásunk, működésünk múlik rajtuk. Mindannyian nagyon sajnáljuk, hogy a 10 éves évfordulót nem tudjuk illően, a terveink szerint megünnepelni, és a gyerekek sem tudják kifejezni hálájukat támogatóinknak, de reménykedünk abban, hogy a jövőben sikerül ezt bepótolni.

Bagossy Andrea

Megjelent a Nagykároly és Vidéke hetilapban