Csütörtökön délben adták át a kedvezményezetteknek azon pénzösszegeket tartalmazó borítékokat, melyeket az Elméleti Líceum jótékonysági vásárán gyűjtöttek össze az iskola közösségének tagjai. Az összefogás ismét meghozta gyümölcsét: több mint 60000 lejt tudtak szétosztani azok között, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá.
“December 8-án, iskolánk közössége ismét egy jó ügy érdekében fogott össze. Az idei jó ügyünk, a nagykárolyi kórház gyermekrészlegének bútorokkal történő felszerelése, valamint két beteg gyermek és egy beteg kollégánk támogatása volt. Idén is arra törekedtünk, hogy azoknak segítsünk, akiknek legnagyobb szüksége van minderre.
Az egyik kedvezményezettünk, egy börvelyi kisfiú, Csuka Dávid Gábor, akinek a gyógykezelési költségeihez 15000 lejjel járultunk hozzá. 15000 lejt adtunk át, Hatvani Mátyás Dominik édesanyjának, 10000 lejt pedig kollégánknak, Rat Calinnek, aki kemény küzdelmet folytat egy súlyos betegséggel. Jó egészséget kívánunk mindhármuknak, bízunk felépülésükben és várjuk őket az iskolába!”- mondta Zsidó Sándor.
A fennmaradt összegből, 25000 lejből a Nagykárolyi Városi Kórház gyermekrészlegét támogatta az iskola. Amint azt Zsidó igazgató úr elmondta, hamarosan elkészülnek az iskola képviselői által megrendelt bútorok is a kórház gyermekrészlegére.
“Játékcsomagokat is vittünk az egészségügyi intézménybe, hogy az itt kezelt kis betegeket egy kicsit jobb kedvre deríthessük. Hamarosan ismét ellátogatunk a kórházba és a helyszínen készült fotók alapján, mindenki megnézheti majd, mire is költöttük a támogatóktól érkezett pénzeket”- mondta Zsidó Sándor.
Az Elméleti Líceum igazgatója megragadta az alkalmat, hogy mindenkinek megköszönje a segítséget és támogatást, amiért hozzájárult ennek a kezdeményezésnek a sikeréhez. Mint mondta, legnagyobb kincsünk az egészségünk, s ennél a gondolatmenetnél maradva, jó egészséget kívánt a közelgő ünnepekre és az Új Évre mindenkinek.
Az igazgató után, az iskola gyermekkórusai álltak közönség elé: Pasca Vlad és Lőrincz Szilveszter zenetanárok növendékei, alkalomhoz illő műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket.







































You must be logged in to post a comment.