Új mobilkórház épül Szatmárnémetiben – erről is egyeztetett Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel Pataki Csaba

Szatmárnémetiben találkozott ma Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

 

A megbeszélésen, melyen részt vettek a helyi vezetők, a Közegészségügyi Igazgatóság és a megye kórházainak vezetői is, az egészségügyi miniszter hangsúlyozta a COVID-19 betegek kezeléséhez szükséges ágyak növelésének fontosságát, illetve beszámolt még az egészségügyi személyzet, az orvosi eszközök és biztonsági felszerelések ellátásáról is.

Ahogyam már márciusban, amikor koronavírus járvány megfékezésére elkülönítettünk a 9 millió lejt, úgy most is támogatjuk a szatmári egészségügyi rendszert. Egy 20 férőhelyes mobilkórházat építünk a Fertőző betegségeket kezelő kórház udvarára, már ígényeltünk egy újabb tesztelő rendszert, az intenzív terápiás osztályt pedig épp korszerűsítjük, hogy a legjobb feltételeket biztosíthassuk a betegeknek, ugyanakkor minden osztályon kialakítottuk azokat a helyiségeket, ahová a fertőzött pácienseket helyezhetjük. Mindezek mellett 2 ANL lakást tudunk az orvosok rendelkezésére bocsátani, hogy az újonnan alkalmazott orvosoknak is méltó lakhatást biztosítsunk.” – nyilatkozta Pataki Csaba a Nelu Tătaruval való megbeszélésen. Ugyanakkor felszólította őt, hogy a minisztérium reagáljon gyorsabban a megyéből és a régióból érkező kérésekre.

Jelenleg Szatmár megyében 246 kielégítő állapotú beteget kezelnek a megye COVID fertőzöttek számára fenntartott kórházaiban, míg további 21 személy szorul intenzív terépiás ellátásra.

Az Adminisztratív Palotában tartott találkozó után Nelu Tătaru ellátogatott a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba is. Itt megtekintette Pataki Csaba tanácselnök és Adrian Marc kórházigazgató kíséretében a felújítás alatt álló intenzív terápiás osztályt és az urológiát, valamint az új neurológia építkezésére is kilátogatott. Ezek után az egészségügyi miniszternek bemutatták azt az elképzelést, mellyel megoldanák a sürgősségi osztály tehermentesítését a Sars-CoV-2 vírussal fertőzőtt páciensek számára elkülőnített rész kialakításával.