A média sorsa az internet korában – A Geert Lovink hollandiai médiakritikussal készített interjú záró része.
— Józsa István: Mint tudjuk, a kapcsolat a média és a törvények között határtalan, ellenőrizetlen marad, és híján van bármilyen meghatározott irányvonalnak, nyitott az összes párt értelmezésére. Tudsz bármilyen szabályozásról, amely irányítaná ezt a fajta kapcsolatot?
— Geert Lovink: Nem hiszek a törvénykezésben. Lélekben autonóm anarchista vagyok (nem ez a vallásom, nem vagyok tagja az anarchista egyháznak), így olyan terminusokkal indulok, mint önkéntes társulás, szabad együttműködés és közvetlen cselekvés. Az előfeltétel az, hogy ne korlátozzunk másokat. A kérdésem mindig az volt: mit kell tenni? Tudom, hogy ez Lenin egy frázisa, de engem ez vezérel az 1970-es évek közepe óta, amióta politikailag érintett lettem. A hetvenes évek óta érdeklődöm az alternatív szervezési formák iránt, és ez napjainkban a hálózati formákhoz kötődik. Számomra a törvénykezés a legvégén jön és megszilárdítja azt a társadalmi küzdelmet, amit korábban is harcoltak. Az ügyvédek nem avantgárdak, szabály szerint nem lehetnek. Ugyanez a helyzet az internet-kormányzással is. Ha az egész internet-vita csak a szűrésről és a tartalomszabályozásról fog szólni, akár be is zárhatjuk a boltot és kezdhetünk valami mást csinálni. Az én generációmnak, azoknak akik a kilencvenes évek óta építik fel az internetet, ez a szabadság megtervezéséről szól, nem csak az egyén számára hanem a közösségek feltételei szerint is. Sok aktivista számára az internet még mindig rendelkezik a lehetőséggel, hogy létfontosságú felületté váljon az átlag számára. Ennek semmi köze a történelmi kommunista államhoz, amit ti (Romániában) átéltetek. Egy közösségi infrastruktúrát ír le, amelyet nem birtokol vagy irányít az állam, sem a piac, csak az emberek.
Lényegében ez egy politikai projekt, amit nem lehet jogi keretrendszerre leegyszerűsíteni. Az extra bonyodalom az internettel kapcsolatban az, hogy ez egy technikai infrastruktúra, amelyet globális protokollok határoznak meg. De visszatérve a kérdésedre, hadd adjak negatív és pozitív példákat. Szerény véleményem szerint a globális civil társadalom megközelítése az NGO és akadémikusok az ICANN kormányzáson belül elvesztette az irányt, és fel kellene oszlassa magát. A vitát leegyszerűsíteni a domainnevek adminisztrációjára mellékvágány volt. A valódi probléma a globális infrastruktúra szerepe egy egypólusúság-utáni világban amelyet jelenleg az Amerikai Egyesült Államok hegemóniája ural. A többszörös érintettek háromszögét az államok, vállalatok és NGO-k között fel kéne nagyítani. Sowden után Brazília átvette az irányítást 2014 áprilisában megrendezve a NetMundial találkozót 2014 (http://netmundial.br/). A próbálkozások, hogy újrapolitizálják ezt a területet, reményteliek voltak egy ideig (https://www.indexoncensorship.org/2014/06/internet-governance-brazil-taking-lead-international-debates/), de most fennáll a kockázata, hogy nem vezet sehová. Az Egyesült Államok uralmát kritizálni egy dolog, de sokkal fontosabbak a saját vízióink és szerveződési képességeink. Mennyit értünk a platformokhoz, algoritmusokhoz és adatközpontokhoz? Hogyan tudjuk újraközpontosítani a netet nacionalista megoldások és védekező mechanizmusok nélkül, amelyek csak megerősítik a konzervatív és tekintélyelvű uralmat a népessége felett? A legtöbb mérnök csendben marad és a művészek már nem veszik át a vezetést, mert internet-utánivá váltak. Kevés digitális jogi aktivistával maradunk tehát, akik lobbistaként viselkednek, szembeszállva az olyan óriások költségvetésével, mint a Google. A pozitív példa az osztrák diák, Max Scherms kampánya volna, aki elindította az Európa vs. Facebook kampányt (http://europe-v-facebook.org/EN/en.html). Úgy értettem, ő egy ügyvéd… (megbocsátom neki) Vessen rá egy pillantást. Scherms felszólalt a második Nem úgy, mint mi eseményünkön Amszterdamban 2012-ben. A Facebook ellen fog perelni Dublinban, mert itt kerül be a Facebook Európába, az adók miatt.
— JI: Esztétikával és az internet képi világával foglalkozunk: bárki exponálhatja magát, posztolhat, amit csak akar, és ez teljes káoszt eredményez. Természetesen ez egy esély kellene legyen mindenkinek, hogy kifejezhesse önmagát, de van bármilyen szabályozás vagy törvény, amely megmondja, mit tehetsz és nem tehetsz? Ezek a dolgok vezettek nemzetközi szabályok létrehozásához?
— GL: A káosz amire gondolsz, nem kisebb és nem nagyobb, mint ami akkor lenne, ha egy közkönyvtár könyveit véletlenszerű sorrendben olvasnánk, vagy ha egy enciklopédiát az elejétől a végéig elolvasnánk. A szótár nagyon hasznos eszköz, ha éppen egy nehéz szöveget olvasunk és fordítunk, de nyilvánvalóan nem arra készült, hogy szekvenciánként olvassuk, akár egy hagyományos könyvet. Ugyanezt elmondhatnánk az internetről is. Össze kell barátkoznunk a szerkezetével. Ami szükséges, az a médiaműveltség. Ez sokkal több mint képesnek lenni egy számítógép kezelésére, vagy akár birtokában lenni programozói képességeknek. Magába foglal egy újfajta önfegyelmet – tudni, mikor kell leállni. Részben a keresőmotorok segítenek minket ebben a feladatban (és itt nem csak a Google-re gondolok). A keresőparadigma most versenytársakat kap az ajánlási ipartól. Nem kellene holisztikus projektként érzékelnünk az internetet: ez az őrültség receptje. Nem sokkal ezelőttig a beszélgetéseinket nem tárolták el (és nem tették kereshetővé). Ez csak akkor volt így, ha leveleket írtunk és megtartottuk őket, és megjegyeztük a találkozásokat, de ezek a ,,felvételek’” sírba szálltak amikor a személy meghalt. Manapság minden digitális kommunikációt el lehet tárolni és el is tárolják szinte semmi áron, rendszerint nagy biztonsági berendezéseken. Azt feltételezni, hogy ez nem történik meg, vagy hogy alapvető emberi jog, hogy ne legyünk rögzítve, naivság. Az adatrelativizmusban hiszek. Egy adott ponton már nem számít és az adatok valahogy elvesznek. A nem túl távoli jövőben arra eszmélünk majd, hogy minden elveszett a digitális jelenünkről, és sokkal több mindent fogunk tudni a korai huszadik századról, mint a korai huszonegyedik századról.
Kérdések: Józsa István. (Vége)