19.8 C
Nagykároly
2026. 09. 04.

Új városfejlesztési projektekről tartottak egyeztetést Nagykárolyban

A már korábban készített, két határon átívelő projekt mellett, Nagykároly önkormányzata – együttműködve továbbra is testvérvárosával Nyírbátorral – új, közös pályázatok benyújtására készül.

Az említett két korábbi projekt egyike a zsinagóga feljítását célozza, míg a másik a Nagykárolyi Művelődési Központ próbatermeinek (korábbi Agro kantin) energetikai hatékonyságának növelését és felújítását.

A további közös pályázati lehetőségek feltérképezése érdekében, közös egyeztetést tartottak a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalban az önkormányzat képviselőinek, illetve a magyarországi, Megakom cégnek a képviselőinek részvételével. A magyar fél képviselői Nyíregyházáról érkeztek és az volt a fő céljuk, hogy közös városfejlesztési stratégiát dolgozzanak ki és pályázati lehetőségeket találjanak, uniós források lehívására.

„A konzultáns cég képviselőivel folytatott egyeztetés során, egy ipari park kialakításának lehetőségéről, Brüsszelből érkező pénzalapok lehívásáról és nemzetközi, határokon átívelő pályázatok készítéséről beszéltünk. A cél az lenne, hogy nagyszabású projektek készítésében együtt tudjunk működni a szomszédos országok városaival is”- mondta Giurgiu-Kovács Mónika polgármester.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading