A tanácstagsági, illetve a polgármester-jelöltségre pályázók tegnapig jelezhették ebbéli szándékukat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagykárolyi szervezete számára. Mint ismeretes, a jelöltségüket támogatói aláírások kíséretében kellett benyújtaniuk. Tizennégy személy jelentkezett arra a feladatra, hogy a nagykárolyi önkormányzati döntéseket meghozó testületében az RMDSZ frakciójának legyen tagja. A polgármesterjelöltségre a város jelenlegi elöljárója, Kovács Jenő jelentkezett. Utóbbit kérdeztük.
„A polgármesteri feladatokra egyedül én jelentkezem az RMDSZ színeiben. Ígyhát szeretném tudatni a nagykárolyiakkal, hogy újra indulok a megmérettetésen, merthogy szeretném egy újabb mandátum erejéig végezni a munkámat. Sok és szép tervem van, úgy tűnik, az a munka, amit elkezdtem, beérik. Többen jelezték, hogy szeretnének a helyi tanácsbeli csapatnak tagjai lenni. Tizennégyen pályáznak erre. Március 3-án, kedden délután 6 órakor tartjuk meg a rangsoroló közgyűlést. Akkor beszámolok én is, illetve a jelenlegi tanácstagok az elmúlt négy évbeli tevékenységről. Utána megtartjuk a rangsorolást. Szeretném, ha minél többen megjelennének a színházban, és egy jó csapat alakulna ki. Fontos, hogy meg is nyerjük a helyhatósági választást, és utána is sikeresen tudjunk tevékenykedni” – mondta Kovács Jenő polgármester, polgármesterjelölt, a nagykárolyi RMDSZ elnöke.
A tanácstagságra pályázók a következők: Csizmadia Zsolt, Fazakas Zoltán, Gindele Imre, Hágó Attila Nándor, Leitner Róbert Attila, Lukács-Rákóczi Levente, Mărginean Éva, Papp Zsolt, Petkes József, Tabi Zsolt, Tóth Enikő, Roman Adrian, Újlaki Gábor, Vénig Gabriella.
You must be logged in to post a comment.