21.7 C
Nagykároly
2026. 09. 06.

Valós a veszély, mely közösségünket fenyegeti

Nyílt levelet küldött a nagykárolyiaknak a helyi RMDSZ szervezetének elnöke, Kovács Jenő. Mint fogalmazott, sorsdöntő időket élünk, minden szavazat számít vasárnap és csak az összefogás segíthet minket azon, hogy átjussunk ezen az akadályon.

Tisztelt nagykárolyiak

Történelmi időket élünk és sorsdöntő választások előtt állunk. A november 24-ei államelnöki választás során, bár a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltje, Kelemen Hunor jó eredményt ért el, mégsem mondhatjuk, hogy nagykárolyi szinten ez az eredmény elégséges. A szavazatok száma és a választási részvétel messze elmaradt a helyhatósági választásokon felmutatott sikertől.

Hiszen a többi jelölt versenyéből két olyan döntős került ki, melyek a partiumi és erdélyi magyarság létét, eddigi eredményeit veszélyeztetik.

A veszély, amely közösségünkre leselkedik, valós.

Az elnökválasztás első fordulójában a nagy romániai pártok csődöt mondtak. Rossz döntéseik, saját hibáik miatt büntették őket a választók. Ez az eredmény arra késztet minket, hogy megkérjük mindazokat, akik valamilyen okból távol maradtak a november 24-i választástól, december 1-jén ne kövessék el ezt a később már helyrehozhatatlan hibát, tegyenek saját közösségük és gyermekeik jövőjéért!

Menjenek el szavazni és válasszák az RMDSZ jelöltjeit, hiszen mi CSAK a saját képviselőinkre számíthatunk, CSAK ők tudják felerősíteni a magyar közösség hangját Bukarestben!

Nem juthatunk a parlamenti képviselet nélkül maradt szlovákiai magyarok sorsára!

MIÉRT fontos, hogy az RMDSZ bekerüljön a parlamentbe?

Ne felejtsük el, hogy az RMDSZ parlamenterei az elmúlt évtizedekben egy sor olyan jogot harcoltak ki nekünk, amit ma magától értetődőnek veszünk! Használhatjuk az anyanyelvünket a közigazgatásban, a bíróságon, vannak magyar óvodáink, iskoláink, középiskoláink és magyar tagozataink az egyetemeken! Használhatjuk az anyanyelvünket, megőrizhetjük kultúránkat, hagyományainkat.

Egy tollvonással megsemmisülhet mindaz, amiért eddig harcoltunk. Ha nem vagyunk képviselve a parlamentben, minden eddigi jogunkat elveszíthetjük. Nem lehet a hétköznapok része az a viselkedés, amit az extrém nacionalisták Nagykárolyba importáltak, Kölcsey Ferenc szobrának leleplezésekor! Nem éreztethetik velünk, hogy másodrangú, lenézett állampolgárok vagyunk a szülőföldünkön! Nem köphetnek minket arcul többé!

Az RMDSZ képviselői azok, akik ma is a magyar közösségért küzdenek! Az egyházakért, a családokért! Számtalanszor bebizonyították, hogy etnikai hovatartozástól függetlenül, számíthat rájuk a nagykárolyi közösség, hiszen a parlamentben minden Szatmár megyeit egyaránt képviselnek.

Minden adott ahhoz, hogy december 1. után ne csak uszítsanak, hanem döntsenek is ellenünk. Nagyon nagy eséllyel államelnökük lesz, és kormányt is alakíthatnak.
Nekünk ezt meg kell akadályoznunk!
Össze kell újra fognunk, és egy emberként, egy hangon kell megálljt parancsolnunk a magyarellenességnek. Ezért kell minden magyar embernek szavazni december 1-én. Nem azért mert az RMDSZ ezt kéri, hanem azért mert ez nemzeti létkérdés.

Számítok a támogatására!

Kovács Jenő

a nagykárolyi RMDSZ elnöke

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading