Július 3-9. között, Nagykárolyban szervezik meg a Pro Blasmusik Egyesület tagjai fúvószenekari táboruk idei kiadását. Az eseményre június elsejéig lehet jelentkezni telefonon, vagy e-mailben.
„A 2023-as táborunk egy különleges tábor lesz egyesületünk számára is, hiszen az eddigi években csak privát zenekari tábort szerveztünk, melyre a saját növendékeink jöhettek. Nem volt hiábavaló ez a kezdeményezés, hiszen így létrejöhetett a PBE Ifjúsági Fúvószenekar. Idén viszont már nem csak ifjúsági zenekarunk tagjait várjuk, hanem bármely fúvószenét kedvelő fiatalt örömmel fogadunk.
Aki úgy érzi, hogy szeretné magát kipróbálni egy igazi fúvószenekarban, vagy akár szeretne szólista lenni, akit egy élő zenekar kísér a színpadon, annak itt a helye közöttünk!
Idén két külön zenekart indítunk a táborban: a teljesen kezdő, illetve nagyjából egy éve hangszeren játszó gyermekek számára a DoReMi gyerekfúvószenekart, valamint a 13. életévét betöltött idősebb, több éve hangszeres képzésben részt vevő gyerekekből és a régi zenekari tagokból álló PBE Ifjúsági Fúvószenekart.
A jelentkezési lapon jelöld meg melyik zenekart szeretnéd választani.
A táborban minden képzés magyar nyelven történik. Tanáraink különböző hazai, valamint magyarországi szimfonikus zenekarokból érkeznek. Ha egy igazán jó csapathoz szeretnél tartozni és szeretnéd fejleszteni a zenekari tapasztalataidat, akkor itt a helyed köztünk!”- mondta el az idei táborral kapcsolatban, Schuller Helmut tubaművész, az egyesület elnöke.
A 2023-as tábor részletei
Helyszín: Románia, Nagykároly, Simion Bărnuţiu Szakközépiskola (LiceulTehnologic Simion Bărnuțiu) kollégiuma
Szervező: Pro Blasmusik Egyesület
Elnök: Schuller Helmut – tubaművész
Elérhetőség: ● e-mail: problasmusik@gmail.com ● tel: +40740568194 – Schuller Helmut
Jelentkezési határidő: 2023 június 1 – a jelentkezési szándékot az e-mail-ben kiküldött jelentkezési lap kitöltésével, valamint annak beszkennelésével és időben való visszaküldésével tehetik meg az érdeklődők.
A táborban tevékenykedő oktatók névsora:
Béres Dóra Trombita Művész – Kolozsvári Magyar Operaház
Kassai Judit Fuvola Művész – nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola-AMI
Lukács Zsolt Klarinétművész – szatmárnémeti DinuLipatti Filharmónia
Jitaru Balázs ütőhangszerek – BlaskapelleSchwabanda dobosa
Czier Zsolt Zenekarvezető – Blaskapelle Schwabanda
Schuller Helmut Tuba Művész – szatmárémeti Dinu Lipatti Filharmónia
Vass Annamária – tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, zeneelmélet, zongora, énektanárként tevékenykedik. Húsz évig a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia énekese volt, jelenleg Gyergyószentmiklóson él és tanít. A helyi református gyülekezet Grádics nevű vegyeskarának karvezetője és a városi gyerekkórus megalapítója.
Mayer Róbert a gyergyószentmiklósi zeneiskola klarinét tanára és a Monday Jazz Band zenekar szaxofonosa, a gyergyószentmiklósi fúvószenekar karmestere.
Szávuly Albert Károly a szatmárémeti Dinu Lipatti Filharmónia művésze
You must be logged in to post a comment.