Napra pontosan három éve esett meg az Nagykárolyban, hogy nagy sikert aratott a Vándorok nyilvános főpróbája. Azon az augusztus végi délutánon kétszer is bemutatták vigasságukat a határon átívelő együttműködés keretében megvalósult filagóriában. A kastélykertben sétálók, ismerősök, barátok és rokonok – aránylag szép számban tekintették meg a rendhagyó előadást, és mindannyian jót mulattak.
A lónak vélt menyasszony című vásári komédiát pár nappal később Mátészalkán adták elő, nem sokkal később pedig Sepsiszentgyörgyön – ennek okán került sor a főpróbára. Egyébként a Nagykárolyi Kulturális Központ diákszínjátszó körének „nagyjai” voltak a Vándorok, azaz Rist Petra, Tabi Jácint, Kovács Péter Zoltán, Pap Geri és Vitéz Júlia, őket Kiss Zita irányította.


You must be logged in to post a comment.