Szombat délutántól látogatható a Bor a Kastélyban elnevezésű rendezvény a Károlyi-kastély parkjában. A tavalyi évben megismert vándorfesztivál nagykárolyi állomásának nem titkolt célja volt a minőségi Kárpát-medencei borok bemutatása mellett a hagyományteremtés is. Vasárnap 15 órától várják az eseményre érkezőket.
Szombaton bemutatkoztak a pincészetek, s amíg a látogatók a különböző tájegységek borait kóstolgatták, a színpadon változatos kulturális programok követték egymást.
A kóstoláson túl, két mesterkurzuson is részt vehetnek mindazok, akik egy-egy őshonos fehér- és vörösbor készítésének fortélyaira is kíváncsiak. A Partiumi Falugazdász Hálózat számára ezúttal is fontos, hogy a szakma népszerűsítésén kívül teret adjon a kultúrának is, ezért a fesztivál Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójának alkalmából, a költő vidékünkön eltöltött idejét, életét és a vidékhez kapcsolódó költészetét elevenítették meg.
Ennek kapcsán egy „Pilvaxi hangulat” című kvízműsorra is sor került, ahol az általános műveltségű kérdések mellett Petőfi életébe is betekintést nyerhettek az érdeklődők. A kvízt Kovács Zsolt erdélyi hírű kvízmester vezette.
A Pilvax hangulatát mindkét nap a Harag György Társulat színészei is megelevenítik, előadva Petőfi Sándor bordalait és ismert verseit. Vasárnap a fesztivál záróakkordjaként 20 órától a nagykárolyi Acoustic Station zenekar lép színpadra, megkoronázva a Bor a Kastélyban rendezvényt. Aki teheti, látogasson ki a programokra vasárnap is!
You must be logged in to post a comment.