Vegyék fel a vállalat pulzusát

Tanárokat, közte magyar és román szakos tanárokat látták ma vendégül a Polipol Mobila székhelyén. A duális képzésben részvevők képzésének hatékonyságát növelnék az egyeztetéssel.

A mezőfényi székhelyű Polipol Mobila vállalat telephelyén tartották meg a rendhagyó eszmecserét. A nagykárolyi Simion Bărnuțiu Szaklíceum tanárait és mestereit hívták meg az alkalomra, illetőleg a nemzetközi cég részéről azok voltak jelen, akik részt vesznek a gyakornokok oktatásában.

a (2)

Az egyeztetés keretében felvázolták, melyek a célok — hogy jól képzettek legyenek a fiatalok —, és ennek érdekében mit tehetnek meg közösen. Mindkét fél részéről több javaslat is elhangzott.

b

Knecht Csaba, a Polipol Mobila vezérigazgatója, illetve a nagykárolyi iskola igazgatója Gindele Imre nyilatkozott ennek kapcsán: