A kigyei kápolnánál kérte ma délután két tucatnyi zarándokló a Jó Istent, illetőleg a Szűzanya és Szent Egyed közbenjárását annak érdekében, hogy az aratás előtt álló termést ne verje semmiféle természeti csapás.
A petri templom elől indultak neki Barta Barnabás plébános vezetésével, s a fő úton haladtak végig gyalogosan a kápolna felőli letérőig. A hosszú utat végig imádkozták, s bizony bár nyomasztó volt a kánikula, senki sem adta fel, sem a gyerekek, sem azok, akik fél évszázada is részt vettek hasonló zarándoklaton. A kukoricáson át jutottak el a meghitt imaházba. Litániákat mondtak – útközben, és persze a helyszínen is –, majd a meghitt közös imádkozást követően indultak vissza, az otthonaikba.
Petriben megőrződött az a régi szokás, hogy így, az aratás előtt zarándoklattal is kérik az Istent, óvja meg a termést, ne sújtsa azt sem jégeső, sem vihar, sem villámcsapás, sem aszály, sem földrengés.
Íme, a képes beszámolónk.
You must be logged in to post a comment.