Zenélni nem egyszerű, sok gyakorlás teszi a mestert, de még azt is hihetetlenül sok munka előzi meg, amikor is egy tizenéves a közönség elé áll. A Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzenei szakosztályának az oktatóját, Szűcs Józsefet erről is kérdeztük. Például kíváncsiak voltunk arra, hogy míg az ő generációját akár több hónapos tengerparti nyaralással lehetett a munkára, azaz a zenélés unalmasabb részére rábírni, addig ilyesmit ő nem ajánlhat fel a tanítványainak.
– Igen, így van ez, egy hangszer, vagy a zene szimpatikus lehet, de amikor már jön a munka, akkor már nehéz ott tartani a gyereket. Annak idején valóban létezett számunkra az a motiváció, hogy Péter bácsi keresztül kasul utaztatott bennünket az országban, de külföldön is sokszor voltunk. Az óriási segítség volt. Nekem annyi maradt, hogy megpróbálom meggyőzni a gyereket arról, hogy értelmes dolgot csinál, szépet. És persze igyekszem átsegíteni azon az időszakon, amíg odajutunk, hogy tényleg tud valamit, mert addig a legnehezebb. Azután, amikor már elkezd tudogatni, akkor könnyebb. De kevés az, amit nyújtani tudok nekik. Pár fellépés – mert az óriási sikerélményt jelenthet, hogy a barátai, ismerősei előtt zenélhet. Ösztönző lehet az is, hogy ha valakinek sikerül kitörni. Szűz Alex kijutott az Eurovíziós Dalfesztiválra, Marius és Raluca a Yesterdays zenekarban játszott stb. – feleli Szűcs Józsi, aki hozzáteszi, hogy ez sokkal kevesebb annál, amit ő kapott…
A lelkesedés egyébként nem változott azóta sem. Például egy szaniszlói fellépésre is ugyanolyan odaadással készülődtek harminc esztendeje, mint ma. – Hogy ő ki kell álljon, hogy ő büszke akar lenni magára, ezért mindent megtesz, és ez nagy motivációt tud jelenteni – fejti ki Józsi. – Persze szeretném a maiakat is elvinni. Emlékszel? Meséltem a Castelanii-fesztiválról… Nehéz lesz, de megpróbálom lassan összekötni a szálakat, hátha megtudjuk oldani, hogy a Kastélylakók újból a tengeren nyaraljanak.
A könnyűzenében használatos bármely hangszert megismerhetik, mindannyit kipróbálhatják a jelentkezők a művelődési központ könnyűzenei szakkörében (kivéve a fúvósakat). Dob, gitár, ének stb. Egyébként két csoportra oszthatók ilyen tekintetben a gyerekek. Van olyan, aki bejön az ajtón, és látszik, hogy rajong az egyik hangszerért, és utána végig azt tanulja. Ő biztosan nem fog hangszert váltani. Ők azok, akiknek már van dobverőjük… A kíváncsiaknak többnyire a barátjuk, vagy valamely ismerősük is játszik az egyik hangszeren, hát azzal próbálkoznak ők maguk is. A pillanatnyi fellángolást követően már más hangszerhez vonzódnak.
Körülbelül nyolcvanan járnak hetente Szűcs Józsihoz. Előfordult az is, hogy száznál is többen voltak, de olykor hatvan körülre apadt ez a szám. Bármikor lehet jelentkezni. A legfiatalabb jelenlegi tanítványa négy éves, de van huszonnégy éves is. Több csoport van, melyeket korosztálynak megfelelően hozott létre. Eleinte csak játékos foglalkozás szintjén ismerkednek a zenéléssel, majd elemistaként zenekarokba csoportosulnak, és akkor kezdődhet a munka érdemi része. Máskülönben nagyon ritka az, hogy kénytelen valakit eltanácsolni. Az emberek egy kisebbik hányadának viszont tényleg nincs egyáltalán zenei hallása, nos, velük értelemszerűen nincs mit kezdeni ezen a téren. Ugyan nehéz – ki szeretne elkeseríteni egy gyereket? –, ám meg kell mondani őszintén, hogy nem érdemes a zenéléssel foglalkoznia.
Józsi tizenkét éve oktatója a művelődési háznak. Persze korábban is itt volt, de azóta mint hivatásos… Elmondása szerint igen bonyolult, sokrétű az, hogy ennyi idő alatt változtak-e a gyerekek. A média mást népszerűsít ma, mint tette korábban. Annak idején például nem volt ennyi zenekar a képernyőkön. Effektív nem tudták a gyerekek, hogy a zenét embereknek kell létrehozniuk, mégpedig hangszer segítségével. Ez a 2000-es évek elején volt jellemző. Aztán változott ez a tendencia, és a gyerekek is egyre inkább a hangszerek felé fordultak. Nagy segítséget jelentett az, hogy ismét előtérbe kerültek a hangszerek. Ma nem nagyon van olyan videoklip, amelyben ne tűnne fel egy hangszeres, a koncertek is ismét élőzenések. – Ma már nem ciki kiállni egy gitárral, sőt, az a valami! – magyarázza a zenei irányvonal kedvező változását. A gyerekek amúgy generációról generációra változnak. Egyre nyitottabbak, fogékonyabbak. – Hamarabb megértenek mindent. Ahogy én visszaemlékszem magamra, a mostaniakhoz képest tompa voltam. Fantasztikus, hogy mennyivel másabbak ezek a gyerekek – állapítja meg. Elmondja azt is, hogy a zenei irányzat átalakulásának köszönhetően immár nem mindenki elsősorban énekes akar lenni. Persze többen vannak, holott Józsi bevallása szerint az az igazi szám, amit ott, hátul művelnek, hiszen azt, a hangszer szakavatott megszólaltatását előzi meg igazán kemény munka. Amúgy az énekesi vagy a hangszeresi modell népszerűsége hullámzik, mint a történelem. Hol ez kerül előtérbe, hol pedig amaz. – Ma szerintem valahol ott vagyunk a ’60-as évek elején, amikor mindenki gitározni akart, amikor mindenki saját zenekart akart – mutat rá, és hozzá is teszi: – Én nagyon örülök ennek!
You must be logged in to post a comment.