Zenés könyvbemutatót tartott Tamás Gábor Nagykárolyban

Zenés könyvbemutatóra került sor a tegnap a Kálvin-központban, ahol Szucher Ervin “Csak a szívünkben nem száll az idő” című könyvét ismerhtték meg az egybegyűltek. A kiadvány Tamás Gábor előadóművész életútját tárja az olvasó elé.

Az est folyamán olyan ismert dalok csendültek fel, mint “Ó, Erdély szép hazám”, “Gyere velem a Hargitára”, “A Dónát úton nyílnak már az orgonák”.

Néhány dal könnyeket csalt a jelenlevők szemébe, ugyanakkor nemzeti öntudatukban is megerősödve térhettek haza azok, akik megtisztelték jelenlétükkel a művész urakat. Az előadást követően az énekes és az író személyesen dedikálta a megvásárolt könyveket és CD-vel ajándékozta meg vásárlókat.

“Köszönjük a jelenlévők perselyes adományát, melyet templomunk orgonájának továbbépítésére kívánunk fordítani. Köszönjük Tamás Gábornak, hogy megtisztelte városunkat és templomunkat jelenlétével. Köszönjük az Ali Baba étteremnek a finom vacsorát és a jó beszélgetést biztosító hangulatot! SDG!”- fogalmaztak a Nagykároly-kertvárosi Egyházközség tagjai az eseménnyel kapcsolatos közleményükben.