Zeneszerzőként is sikeres a csomaközi Hermann Szabolcs

A csomaközi születésű Hermann Szabolccsal beszélgettünk annak kapcsán, hogy nemrégiben 1. díjjal jutalmazták egy Nagyváradon megrendezésre kerülő zeneszerző versenyen. A kiváló karmestert a kezdetekről, zenei pályájának állomásairól kérdeztük.

 

– Mielőtt rátérnénk a nemrégiben kapott díjra, kérem, kicsit beszéljen a kezdetekről. Hogyan került közel a zenéhez, hogyan kezdődött el a zenei pályafutása?

– Kántor-tanító családból származom, így nem csodálom, hogy zenész pályán kötöttem ki. Habár kisgyerekként sok minden érdekelt, pl. színészet, s akkor még a matematikát is szerettem – ez aztán középiskolában valahogy nagyon gyorsan elmúlt, mégis a zene kötött le a legjobban. A zenét gyerekkoromban kezdtem, s mivel édesapám a csomaközi templom kántoraként elvitt a liturgiákra, kórus próbákra, így hamar elsajátítottam a katolikus énektárak leghasználatosabb énekeit. Elsőként orgonán kezdtem tanulni, emellett kórusban is lehetőségem volt énekelni, s negyedik elemi osztályos voltam, amikor legelőször helyettesítettem édesapámat felügyelet nélkül kántorként egy teljes liturgián. Innen vezetett az út – akkor már középiskolásként a Szatmári Kántorképzőbe, aztán a Szatmári Székesegyházba, ahol, míg év közben alkalmanként, addig nyaranta 3 – 4 hétig is helyettesítettem, orgonáltam, valamint a Zárda templomban is egy évig rendszeresen kántorizáltam. Ezek meghatározó élmények voltak, hiszen jó hangszereken is játszhattam.

– Hogyan kapott egyre nagyobb szerepet a mindennapjaiban a zene? Mikor és hogyan kezdett el tudatosan a zenei pályára készülni?

– 10. osztályosként már egyértelmű volt, hogy a Zeneakadémiára szeretnék felvételizni. Egy nagyon aktív időszak jellemezte a Zeneakadémiára való felvételi előtti éveimet. Rengeteget énekeltem kórusban (Csomaközi Kórus, Székesegyház Vegyeskara, Artemis Vocal Ensemble), fúvószenekarban játszottam trombitán, orgona, zongora és zeneelmélet magánórákat vettem, kántorképzőbe jártam, belógtam az Aurel Pop Zenelíceum zeneelmélet, zenetörténet és összhangzattan óráira, és 12. osztályban pedig már Kolozsvárra is jártam alkalmanként órát venni. Sűrű időszak volt. Nagyon akartam és sikerült.

A zeneakadémiai évek pedig újabb szempontokból tágították a látókörömet. A középiskolai és egyetemi évekkel egy nagyon szép időszakot zártam le az életemben. Sokszor eszembe jut, ha volt tanárokkal, kollégákkal találkozom.

– Több hangszeren is játszik, de a nagyközönség leginkább karmesterként ismeri. Mindig is ezt a hivatást látta maga előtt?

– Az önállóság gyerekkorom óta lételemem. Már gyerekként egy ifjúsági kórus élén állhattam. Szerettem, hogy a próbákat én vezethettem, a betanítandó énekeket én választhattam ki, s nagyon élveztem, hogy döntéseket kell hozni, s a csoportot vezetni kell. Így egyértelmű volt számomra, hogy egy olyan szakmát választok, ahol én dönthetek zenei kérdésekről. Így választottam a karmesteri pályát, s innen vezetett az út Kolozsvárra, Budapestre és Bécsbe.

– Első díjat nyert egy Nagyváradon meghirdetett zeneszerző versenyen. Mit jelent Önnek ez az elismerés, és hogyan született a versenymű?

– Ez az elismerés nagyon nagy öröm számomra, hiszen ez az országos verseny 10. alkalommal van megszervezve, így jócskán van konkurencia is, illetve neves zeneszerző professzorok foglaltak helyet a zsűriben. Azért is örülök a díjnak, mert minden sikerélmény egy inspiráció egy újabb darabhoz.

– Kérem, meséljen egy kicsit a versenyről, hogyan zajlik egy ilyen megmérettetés?

Ezen a zeneszerzőversenyen két kategóriában lehetett indulni, a saját ötletű kompozíciók, illetve az átdolgozás kompozíciók kategóriákban. Én ez utóbbira küldtem be darabot. Ebben a kategóriában megadnak egy zenei ötletet, dallamot, s ezt kell kibontani, fejleszteni, továbbgondolni mindenkinek a saját ízlésvilága szerint, tetszőleges kórusegyüttesre, tetszés szerint hangszereket hozzáadva. A darabok kottái névtelenül jutnak el a zsűritagokhoz, így teljesen kizárt a pártoskodás.

Én négyszólamú vegyeskarra és ütőhangszerekre komponáltam meg a darabot, melyet az 1. díjnak köszönhetően Nagyváradon fognak bemutatni, illetve egy kórusgyűjtemény kiadásban is meg fog jelenni.

– Versenykiírásoktól függetlenül is készülnek saját művek? Ha igen, hallhatja őket a nagyközönség valahol?

– Elsősorban karmester vagyok, hiszen ebből keresem a kenyerem, s habár gyerekkorom óta ötletelek zenei nyelven és zenét írok, mégiscsak másodízben vallom magam zeneszerzőnek. Azt hiszem, ma már nagyon kevesen mondhatják azt magukról, hogy zeneszerzésből élnek meg. Ha mégis meg lehetne belőle élni, én akkor sem lennék egy főállású zeneszerző, hiszen nem az a típus vagyok, aki naponta leül zenét írni. Én jobban szeretek emberek előtt állni, szervezni, intézkedni, vezényelni. Persze ilyen aktív időszakok után szükség van egy kis magányra, s ilyenkor előtérbe kerülhet a komponálás, hiszen ahhoz meg magány kell és csend.

Míg gyerekként inkább orgonára, zongorára írtam rövidebb darabokat, addig most nagyrészt kórusdarabokkal foglalkozom. 2 darabot is írtam a székesfehérvári Vox Mirabilis kórus és Zemlényi Katica karnagy felkérésére, de a Szolnoki Bartók Béla Nőikar felkérésére is készült darab. A sokoldalú emberi hang, avagy Az igazmondó juhász története című zenés mesejátékom egy 20 perces zene, amelyet ép tegnap 14. alkalommal adtunk elő.

A Szent István király mise és Nyolc Szent István király ének orgonára és énekhangra írt kompozícióimat pedig nemrég Budapesten mutattuk be a Vass Lajos Kórussal. Vers megzenésítéseim is vannak zongorára és énekhangra.

Trianon 100. évfordulója alkalmából Dolhai Attilával kezdtünk hozzá egy színpadi darabhoz, melynek Apponyi Albert Védőbeszéde adja az alaptörténetét, a zenét pedig én írom hozzá. Ennek a befejezése még sajnos várat magára.

– Hogyan születik egy – egy új mű, mi ad ihletet?

– Csak akkor írok zenét, ha írnom kell, vagy ha felkérnek rá. A zeneszerzés egy kikapcsolódás számomra. Ez egy folyamatos fantaziálás, amikor szinte minden külvilági zavaró tényezőt ki tudok kapcsolni, s csak az ötletelésre, az aktuális kérdés megoldására, a darabra fókuszálok. Ennek hátránya is van, mert van, hogy épp egy beszélgetés közepén váratlanul jut eszembe valami, s kapcsol be ez a funkció, s hát ilyenkor történik meg, hogy a beszélgetőpartner egy dolgot többször is kénytelen lesz elismételni.

Szerencsére mindig van ötletem, ha valamit írnom kell. Az a típus vagyok, akinek több ötlete van. Ez jól hangzik, azonban hátrány is tud lenni, hiszen aztán válogatni kell a megoldások és variánsok között.

– Itthon és Magyarországon is gyakran koncertezik, több társulattal, zenekarral dolgozik együtt. Hogyan alakult a nyár, a járvány mennyire szólt bele a tervezett programokba?

– Március 10 és 11-én épphogy bemutattuk a Budapesti Operettszínházban a Boris Vian – Tajtékos dalok című előadásunkat, másnap már minden rendezvényt letiltottak. Megmondom őszintén, annyira nem bántam. Nagyon zsúfolt programom volt, hála Istennek, ez egy előadóművész számára fontos, hisz van munka, de nem volt megállás, folyamatos pörgés volt. A bizonytalanság ellenére nagyon élveztem a kényszerpihenőt, mivel volt idő átgondolni az eddig történteket, volt idő olyanra, amit azelőtt ritkán tudtam csinálni. Most augusztus vége óta ismét rengeteg feladat van, szinte naponta utazom más-más városba. Az Aradi Filharmóniával, a Szolnoki Szimfonikusokkal, a Nagyváradi Filharmóniával, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal és a Szegedi Nemzeti Színház társulatával dolgoztam az utóbbi hetekben. Már hiányzott a munka, a színpad és a közönség.

– Mindezek mellett az Ön nevéhez fűződik a szülőfalujában, Csomaközön megszervezésre kerülő zenetábor is, mely évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fiatalok körében. Hogyan született a tábor ötlete, és miért tartja fontosnak a fiatalok hangszeres képzését?

– A Csomaközi Nyári Zenei Tábor egy klasszikus zenei tábor, azt gondolom, hogy egy hiánypótló rendezvény, amely válasz volt az igényekre. 2015 nyarán volt az első táborunk, azóta évente megszervezzük azt. Én elsősorban a fiatalokat éneklésre, kórusban való éneklésre buzdítom, és aztán hangszertanulásra. A tábor során az órarendben is kitűnhet ez a gondolat, hiszen minden nap van énekóra. Ének és aztán hangszer, vagy párhuzamosan a kettő, ez lenne az ideális sorrend.

A zenetábor azért jött létre, hogy megszerettesse a zenét a fiatalokkal. Ez idáig sikerült, hiszen több sikertörténetet könyvelhetünk el. Van, aki nálunk kezdte a zenetanulást nulláról, s azóta rendszeresen gyakorol és tanul a hangszerén. Azt hiszem, ez egy nagyon pozitív visszaigazolás számunkra.

– Milyen tervei vannak a továbbiakban szakmai téren?

– Szeptember 1-vel a Szegedi Nemzeti Színház csapatát erősítem. Több zenés bemutató (opera, operett, musical) vár rám, emellett az Aradi Filharmóniával és más zenekarokkal, kórusokkal is állandó az együttműködésem. Habár jelenleg rendezvény szervezés szempontjából nagyon bizonytalan időket élünk, nagyon bízom benne, hogy hamarosan vissza áll minden az eredeti kerékvágásba.

Kottakiadás terén a Szent István király kompozícióimat szeretném pályázat segítségével minden Kárpát-medencei magyar templomba eljuttatni. 2021-ben az összes vers megzenésítésemet szeretném kiadni és egy koncerten bemutatni. Mindezek mellett hosszú távú tervként folyamatban van egy kórusgyűjtemény anyagának készítése, melynek anyagát a 2017-ben kiadott Téged, Isten, dicsérünk könyvből válogatva én írom át kórusra. Bízom benne, hogy 2-3 éven belül elkészülök ezzel a kötettel.

Bagossy Andrea

Megjelent a Nagykároly és Vidéke hetilapban