Rohanó világunkban egyre kevesebb idő jut az olvasásra, pedig a könyvek révén egy sor addig ismeretlen világ, történet, életút bontakozik ki a szemünk előtt. A szereplőkkel történt események végigkövetése egyrészt izgalmas élményt nyújt, másrészt akár választ adhat minket is érintő, minket is éppen foglalkoztató kérdésekre is. Könyvajánló sorozatunkban a világirodalom újabb csemegéit mutatjuk be, ezúttal egy fiatal magyartanárnő, Zima Anna ajánlása alapján.
– Magyartanárként az irodalom a hétköznapjaid része. Milyen szerepet játszanak a könyvek, az olvasás a mindennapjaidban?
– A könyvek mindig fontos szerepet töltöttek be az életemben. Már kisiskolásként is sokat olvastam – persze akkor még meséket – aztán ahogy tágult a látóköröm, és egyre több regénnyel, novellával (…) megismerkedtem, csak erősödött bennem az érzés: nem tudok, és nem is akarok mással foglalkozni, mint az irodalommal. Az egyetemi éveim alatt folyton vicc tárgya volt, hogy tanulás helyett én mindig „csak” olvasok – és ezért borzasztóan szerencsésnek érzem/éreztem magam.
Anyukaként aztán újra előtérbe kerültek a mesék, gyermekversek, mondókák, amelyeket izgatottan és nagy gonddal szoktam kiválasztani, majd felolvasni, remélve, hogy a könyvek szeretetét ugyanúgy tovább tudom adni, mint ahogy nekem is átadták a szüleim.
Jelenleg a lakás minden pontján van egy-egy kupac könyv (a könyvespolc ugyanis már nem bírta ezt a megterhelést… és amúgy is, folyamatosan használatban vannak): szakkönyvek, regények, verseskötetek, meséskönyvek, tankönyvek.
– Hogyan, mi alapján választasz ki egy könyvet elolvasás előtt?
– Nagy álmom a klasszikusokat végigolvasni, közben persze a kortársakról sem szeretnék lemaradni. Sokféle téma és műfaj érdekel, általában elolvasom a könyvek fülszövegét, de ehhez sem ragaszkodom mindig. Vannak olyan szerzők, akiknek a neve már biztosíték számomra, de szeretek új, addig ismeretlen szerzőkkel is megismerkedni. Érdekelnek a különböző népek kultúrái is, ehhez pedig egy jól megválasztott regény kitűnő alapot nyújt, így a magyar irodalom mellett szeretek szemezgetni nem csak európai, hanem ázsiai és amerikai, főleg dél-amerikai szerzők műveiből is.
Őszintén szólva hangulatfüggő is az, hogy éppen mit választok ki. Szeretem, ha egy könyv komolyabb témákat boncolgat, kérdéseket tesz fel, elgondolkodtat, de olyan is van, hogy az energiámból már csak egyszerűbb, szórakoztató olvasmányra futja.
– Kérlek mesélj a kedvenc könyvedről, vagy egy olyan műről, mely nagy hatással volt rád.
– Nehéz kedvencet választani…Szerencsém van, mert sokszor érzem úgy, hogy az éppen aktuális olvasmányom lesz az új kedvencem. Újabban Salman Rushdie és Alice Munro szövegei foglalkoztatnak, de ami régi és állandó kedvenc maradt, az talán M. Bulgakov A Mester és Margaritája, Henryk Sienkiewicz Quo Vadis című regénye és Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című műve.
Most talán mégis inkább egy kortárs szerző, Kazuo Ishiguro Ne engedj el… című regényéről mesélnék kicsit, mert több szempontból is hatással volt rám. Egyrészt azért, mert bebizonyosodott számomra, hogy nem mindig jön be az első benyomás: első nekifutásra ugyanis nem volt túl szimpatikus sem a téma, sem a regényt körülvevő felhajtás. Egyedül a szerzőben bíztam. Másrészt pedig az olyan a kérdésfelvetések miatt, amelyek addig sohasem foglalkoztattak.
Az alapsztoriban egy egykori hailshami diák, Kathy H. harmincas évei elején idézi vissza diákévei emlékeit, amelyből egy bonyolult viszonyrendszer, valamiféle érzelmi háromszög rajzolódik ki. Ami különös, az a helyszín: egy különleges elitiskola, ahol sajátos szabályrendszer szerint, a világtól (részben) elszigetelve nevelkednek a diákok egy különös cél, szolgálat érdekében. Tele van rejtéllyel, titokkal, amelynek a megfejtéséhez minden fejezetben kapunk egy-egy apró kis információt (így a krimit kedvelők számára is érdekes lehet). Apránként rajzolódik ki az a borzalmas valóság, amelyben ezek a diákok élik le rövid életüket.
A regény egyaránt szól emberi érzésekről, barátságról, szerelemről, az ember egyediségének kérdéséről, társadalmi és egyéni felelősségvállalásról, elfogadásról, beletörődésről, a tanult tehetetlenségről, sőt, végeredményben a tudományról, illetve a tudományos fejlődés eredményeinek kapcsán felvetődő erkölcsi kérdésekről.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke hetilapban
You must be logged in to post a comment.