Immár 25. alkalommal szervezik meg a nagykárolyi borversenyt 2023. március 25-én, délelőtt tíz órától a „Motel Vraja Viilor” vendéglőben. Az eseményt a Nagykároly Környéki Szent Orbán Borrend szervezi.
„ A Nagykároly Környéki Szent Orbán Borrend 2021-ben alakult és jelenleg hét tagot számlál, de a közeljövőben szeretnénk, ha még többen csatlakoznának a társaságunkhoz. A borrend célja a nemes borfajták promoválása, rendezvények, borversenyek, borkóstolók szervezése, illetve első sorban a kultúrált borfogyasztás népszerűsítése a Nagykároly és vidéki borkedvelők körében. Az idei borverseny különleges, hiszen egy jubileumhoz érkeztünk, valamint a pandémia miatti kényszerkihagyás után idén megújulva térünk vissza. Nagyon fontos kiemelni, hogy ez nem csak nagykárolyi borverseny, hanem minden borkészítőt és érdeklődőt szeretettel várunk a Nagykároly környéki falvakból is. Az egész térség bormustrájára készülünk. Annál is inkább várjuk a jelentkezőket, hogy idén egy rendkívül színes, nemzetközi, 12 tagból álló ítészcsapat fogja vizsgálni és értékelni a borokat. A zsűri tagjai Budapestről, Kecskemétről, Szerbiából, Nagyváradról, Szatmárnémetiből és persze Nagykárolyból érkeznek, hogy legjobb tudásuk szerint válasszák ki Nagykároly és vidéke legjobb borait 2023-ban. A borversenynek közösségépítő jelleget is szántunk, a verseny után egy nóta – és vacsoraesttel készülünk. Ezért olyanokat is szívesen látunk, akik ugyan nem neveznek be bormintával, de szeretnének finom borokat kóstolni, nótázgatni, beszélgetni.” – részletezte Sütő Imre, a Nagykároly Környéki Szent Orbán Borrend tagja, aki kérdésünkre azt is elárulta, hogy 200 feletti bormintára számítanak jövő szombaton.
Benevezni március 20-tól 23-ig lehet délelőtt tíz és délután hét óra között a Motelben. Benevezési díj bormintánként 20 lej. A mintákat 3 x 0.75 literes üvegekben kérik leadni, fajtánként külön palackozva. Akik idén nem készítettek bort, mégis szeretnének részt venni az eseményen, azokat is szívesen várják, fejenként 20 lejért lehet az eseményre belépőt vásárolni. A helyszínen két fogásos vacsorát is felszolgálnak, melynek ára 50 lej.
You must be logged in to post a comment.