16.7 C
Nagykároly
2026. 09. 04.

8 millió autó országa

6,9 százalékkal hozzávetőlegesen nyolcmillióra nőtt tavaly a Romániában közlekedő autók száma – közölte a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).

Az APIA által közölt számok a gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság (DRPCIV) adataira alapoznak, amelyek szerint 2019-ben 7 százalékkal, azaz 606 163 személyautóval (161 562 új és 444 601 használt autó) bővült a hazai gépkocsipark.

Haszonjárművekből 80 895 darabot (25 936 újat és 54 959 használtat) jegyeztek be 2019-ben, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az előző esztendőhöz mérten.

Ugyanakkor tavaly mintegy 132 000 gépjárművet vontak ki használatból, ezek közül 95 ezer autóbontókba került.

Az APIA közleménye arra is rámutat, hogy az ország gépkocsiparkjának mintegy 86 százalékát kitevő személyautók szegmensében a legnagyobb arányú növekedést a legfeljebb két évvel ezelőtt gyártott járművek (+22,8%), valamint a 3 és 5 év közötti járművek (+15%) esetében jegyezték. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy nagyszámú új autót jegyeztek be tavaly, hanem annak is, hogy jelentős számú, mintegy 51 ezer, öt évnél fiatalabb (Euro 6-os vagy elektromos) használt jármű került használatba – magyarázza a szakhatóság, hangsúlyozva, hogy a hazai gépkocsiparkba tavaly bekerült új vagy használt személyautók 35 százaléka 5 évesnél fiatalabb.

A 16 évnél régebbi gépjárművek száma 2018-hoz képest 14,3 százalékkal csökkent tavaly, de még így is a romániai autók egynegyedét teszik ki – szögezi még le a közlemény.

Forrás: AGERPRES

auto-2159708_1280

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading