21.2 C
Nagykároly
2026. 09. 05.

A főhajtás menetelése

Mint hírül adtuk, akár szerte a Kárpát-medencében, Nagykárolyban és vidékén is emlékeznek a doni katasztrófában résztvevőkre. A főhajtás jegyében idén is emléktúrát szerveznek. Vitéz Berei Károly vitézi hadnagytól megtudtuk, hogy január 14-én tartják az emléktúrát, mely Nagykárolyból Kálmándra, Kaplonyba, Börvelybe, Csanálosra, Mezőfényre halad.

74 esztendeje embertelen körülmények között kellett harcolniuk honvédeknek a rettentő túlerő ellen. Minden idő legnagyobb hadi katasztrófáját szenvedték el ott, a Don-kanyarban, hazájuktól 2000 kilométerre. Az utókor nem feledkezik meg róluk, az áldozatokról, akik egy gigászi sakkjátszmának mártírjai.

Mindezzel kapcsolatban az alábbi felhívást kaptuk:

„Tisztelt érdeklődők! Ezennel értesítem mindazon ismerőseimet, akik szeretnének velünk együtt emlékezni és tisztelegni a doni áttörés 74. évfordulójára megrendezendő emléktúrán, hogy emberi számítás szerint a túra útvonala a következőképpen alakul:

KÁLMÁND–KAPLONY–BÖRVELYI KRASZNA-HÍD–CSANÁLOS–MEZŐFÉNY. A jelzett megállókon elhelyezzük az emlékezés koszorúit.

Gyülekező január 14-e reggel 06:40-kor az ALCONOR Kft. parkolójánál.

Tervezett indulás 07:00 Kálmánd irányába.

07:45 Kálmánd – római katolikus temető

09:00 Kaplony – II. világháborús emlékmű

11:30 Börvely – Kraszna-Híd

12:45 Útikereszt

14:00 Csanálos

16:15 Mezőfény.

Kérünk szépen minden túrázni vágyót, hogy részvételi szándékát jelezze ezen az e-mail-címen: bereik@yahoo.com”.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading