Nagykároly története 4.

Avarok és szlávok Nagykároly vidékén. Romát Sándor nagykárolyi régész-történész foglalta össze nekünk a város történetének egy igen érdekes szakaszát. A várostörténeti sorozat negyedik részével szolgálunk.

A türkök elől menekülő avarok 562-ben elérik az Al-Dunát. Majd 567-ben Baján, az avarok kagánja, szövetségre lép Albion longobárd királlyal és közösen leverik a Gepida Királyságot. Az Avar Kaganátus (568) létrejötte után a Kárpát-medence nagy része, főleg az alföldi területek, az avarok uralma alatt volt, így Nagykároly és vidéke is.

Az avarok 568 és 626 között folyamatosan támadták a Bizánci Birodalmat, elpusztították az al-dunai határerődöket, és feldúlták a városokat. Ötvözték az ázsiai eredetű könnyűlovas, a nehéz páncélos, és a helyi germánokra, romanizált lakosságra jellemző gyalogos harcmodort. Bizánc mind több arannyal próbálta megvásárolni a békét, a VII. század elejére már 200.000 solidus (bizánci aranypénz) volt az éves adó. Konstantinápoly sikertelen ostroma (626) vetett véget ennek a kora avarkornak nevezett időszaknak. A leletek alapján a 7. század második felétől a 8. század elejéig tartó időszakot a megváltozott régészeti anyag alapján közép avarkornak nevezzük. Ebben az időszakban meggyengült az avar katonai hatalom ennek hatására több, a kaganátus perifériáján élő nép függetlenedett. A 7. század végén, 670–680-as években, keletről érkező onogur bolgár népesség részben letelepedik a Kárpát-medencébe, részben átvonul rajta. Ők hozzák magukkal többek között a rájuk jellegzetes griffes-indás övgarnitúrát, övdíszeket. Egyes kutatók hozzájuk kötik a kettős honfoglalás elméletét. A megváltozott és újra megerősödött Avar Kaganátus újra terjeszkedni kezd. Talán ehhez köthető Érendréd határából származó II. Justitianus (687-692) solidusutánzat is. Ugyanis gyakran a bizánciak futtatott arannyal vagy nagyon gyenge aranytartalmú érmekkel fizették az adót. (az alábbi kép).

A 8. század békés, fejlődő időszakát a frankok keleti terjeszkedése szakítja meg. Nagy Károly frank király, később császár, egyik fő célja volt az Avar Kaganátus megsemmisítése. Több hadjáratban 791-ben Nagy Károly, majd az őrgrófok 795-797-ben fokozatosan elfoglalják a nyugati részét. Az Avar Kaganátusnak a végét a 811-es Aacheni béke jelentette, amikor frank tartománnyá alakítják azt. A végső csapást Omurtag bolgár cár terjeszkedése mérte a kaganátusra a 820-as években. Az avarok nem tűnnek el a történelem színpadáról, hanem a Kárpát-medence keleti és észak-keleti részébe húzódnak. (az alábbi kép)

Az utóbbi időben a nagy felületű feltárások igazolják ezt. Egy ilyen késő avarkori, a 9. századra datálható település található a szennyvíztisztító telep területén, a város északi oldalán (az alábbi kép).

Ezek a települések elsősorban félig földbe ásott házakból és a körülöttük csoportosuló gazdasági épületekből álltak, főleg a patakok vagy lápos, mocsaras területek közvetlen közelében nyílt terepen találhatók, amelyek kedveztek az állattartásnak, valamint a vadászatnak és halászatnak is. A régészeti leletek többsége kerámia. Általában különböző korongon készültek döntő többségében fazéktípus, de ugyanakkor találunk cserépüsttöredékeket, valamint sütőharangokat is. Az üstöket ugyanúgy használták, mint manapság. A sütőharangokkal, pedig leborították az ételt és úgy készítették elő. Egy szabadban álló kemencét dúltak szét a a Posta patak magas teraszán szatmárnémeti felé vezető út szélesítésekor. Ezek a települések minden kétséget kizárólag elérik a magyar honfoglalást is, akik a mi területünkön valószínűleg az Árpád-kori lakosság jelentős részét is képezik majd.

Városunk és közvetlen környéke érdekes ebben az időben, ugyanis ebben a zónában lehetett az a határvonal, ami az avar területeket elválasztja a szlávoktól, akik alárendeltjei voltak az avaroknak. Segédcsapatokat adtak és adót fizettek a kagánnak. Viszonylag jól megéltek egymás között egyrészt azért, mert a nyilvánvaló avar katonai fölény mellett nem nagyon lázadozhattak, másrészt pedig a két eltérő gazdasági beállítottságú társadalom között nem igazán alakulhatott ki érdekellentét. Az avarok általában, mint ahogy előbb említettem, a sík, nyílt terepet kedvelték, addig a szlávokra jellemző volt az erdős dombvidék és a mocsaras területek használata. Legalábbis az első időkben ez nyilvánvaló, persze ez lassan az együttélés következtében eltűnik, összemosódik.

A szlávok nem őshonos népesség, valamikor az 5. század folyamán a mai Lengyelország középső része, Volhinia és Ukrajna nyugati területe lehetett az őshazájuk. Ez egy jellegzetesen mocsarakkal tarkított erdős vidék, főleg a történeti Pripjaty folyó mocsarainak a területére lehet tenni. Innét indulnak meg több hullámban kelet, nyugat és dél felé kialakítva ezzel a nyugati, keleti és déli szlávokat. Valamikor a 6. század elején érték el térségünket a régészeti leletek bizonyítják, hogy a korai szlávok az Ecsedi-láp szélét a Kraszna és az Ér völgyét használták, szállták meg. Bizonyítják ezt többek között Ákoson, Piskolton és Tasnádon található leletek. Hogy melyik ága a szlávságnak lakja a vidékünket, az a mai napig is kérdéses, mert a régészeti leletekből ez nem deríthető ki, ugyanakkor a nyelvi emlékek is elég bizonytalanok. De az tény, hogy a térség legnagyobb folyójának a neve, Kraszna szláv eredetű. Ezenkívül számos helynév az ő nyelvi emlékeit őrzi, így Szaniszló, Börvely, Kálmánd stb.

Romát Sándor

Könyvészet:

Attila Hágó, Péter Somogyi: Ein gefütterter Imitativsolidus des Iustinianus II. (687–692) von Andrid (Érendréd), Rumänien, in Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 64 (2013), Akadémiai Kiadó, Budapest.

Ioan Stanciu: Locuirea teritoriului nord-vestic al româniei între antichitatea târzie și perioada de început a epocii medievale timpurii (mijlocul sec. V.-sec. VII. timpuriu), Academia Română, Centrul de studii Transilvane, Editura Mega, 2011.

Magyar régészet az ezredfordulón, főszerkesztő: Visy Zsolt; felelős szerkesztő: Nagy Mihály, Budapest: Teleki László Alapítvány, 2003.

Németi János: Barangolások Szatmárban, Hírlap könyvek, Europrint, 2009.

Németi János: Repertoriul archeologic al zonei Careiului, The Archaeological survey of Carei Region, Institutul Român de Tracologie, Bibliotheca Thracologica XXVIII, Bucuresti 1999.

Romát Sándor-Lakatos Attila: Késő avar településnyom Nagykároly Szennyvíztisztító-telepen. in: Studii în onoarea lui Németi János la aniversarea a 75 ani, Satu Mare – Studii şi Comunicări, XXX/1, 2014, p. 245-259.

Szőke Béla Miklós: A Karoling-kor a Kárpát-medencében, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2014.

http://www.castrumtetel.hu/castrum-tetel-projekt/a-projekt-ismertetese.